Fidesz kampánygyűlés az FMH-ban
A délutáni rendezvény fővendége Varga Mihály, a Fidesz alelnöke volt, aki szerint meg kell erősíteni az embereket, ki az, aki igazat mond.
A délutáni rendezvény fővendége Varga Mihály, a Fidesz alelnöke volt, aki szerint meg kell erősíteni az embereket, ki az, aki igazat mond.
1/2006/KBE - Kerületi Szabályozási Tervek - 2006.
35/2006/KBE - "Kelenföldi pályaudvar és környezete módosított 1 db kerületi szabályozási tervének elkészítése" tárgyú közbeszerzési eljárás
Saját forrásból, azaz közpénzen takarítja ki Újbuda önkormányzata a 6-os út bevezetőjénél lévő illegális hulladék-lerakót.
A Bocskai úti Okmányiroda nyitva tartása az országgyűlési választások ideje alatt módosul.
A névtábla mellett már egy ötletes graffiti is jelzi, hogy melyik intézményben vagyunk.
Három albertfalvi fiatal vehette át március 15-én a kiváló tanulóknak járó díjakat, melyet Bács Márton alpolgármester adott át.
Az óvoda előtt kialakított madáretetőkkel énekesmadarainkat szeretnék védeni a gyerekek.
Újbuda önkormányzata idén a Csíkihegyek utcai Általános Iskolában tartotta a március 15-ei ünnepséget. A megemlékezésen a polgármester és az alpolgármesterek mellett számos iskola és más közintézmények vezetői is megjelentek.
A szinte minden elemében megújult egészségközpont széleskörű szolgáltatásokkal várja a gyógyulni vágyókat.
Nyolc éve hanyatlik az oktatás. Többek között erről tartottak előadást a MIÉP - Jobbik Harmadik út újbudai országgyűlési képviselőjelöltjei.
Az MDF képviselőjelöltje szerint a Fidesz suttogó propagandája azt terjeszti, aki az MDF-re szavaz, kárba vész a szavazata.
17 kulturális csoport írta alá a közművelődési megállapodást. Idén összesen 28,5 millió forinttal támogatta a kultúrát az önkormányzat, ez 10 millió forinttal több, mint tavaly.
A Kerület Élsportolója címeket és az ezzel járó díjakat osztotta ki az önkormányzat Újbuda legjobbjainak.
Az MDF képviselőjelöltje szendvicsekkel, borral, és nagy operett slágerekkel kedveskedett a választópolgároknak.