Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 9. vasárnap, Tivadar

Újbuda

Tüzijáték-recept Citadella módra  

Végy néhány tonna fekete lőport, több száz időzítőszerkezetet, néhány kilométer kábelt, és persze a színes vegyületeket se felejtsd ki! Tuszkold mindezeket minél több vetőcsőbe, hurcold fel a Citadellára és hagyd állni augusztus 20-ig.

Crystal lemezbemutató koncert a Feneketlen-tónál  

Az év legnagyobb szabású rendezvényen ugyanis nemcsak a már megszokott fantasztikus előadó-, együttes- és művészgárda vonul fel, hanem nálunk mutatja be a Crystal a Világok Hangjai című új albumának dalait.

A metró ára

10-én a Vahot utca és a Tétényi út sarkán tartott sajtótájékoztatót Demszky Gábor.

Csőtörés a Budafoki úton  

Csőtörés történt augusztus 11-én, pénteken, a Budafoki úton. A szakemberek, már megkezdték a víz által okozott károk helyreállítását.

Hova menjünk bulizni?

Mivel még tart a nyár, és nem mindenkinek van lehetősége esténként lemenni a Balatonra, ezért összegyűjtöttük az összes szórakozóhelyet Újbudán. Lehet választani.

Hadjárat a tandíj bevezetése ellen

Bajkó-Sokoray István és Somogyi Bálint szerint elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány-kormány minden hibáját és helytelen lépését a fiatalokkal akarja megfizettetni.

Oldalak