Bikás-dombi majális - Jól éreztük magunkat a bika jegyében
Ebben az évben szerencsénk volt, ugyanis a színes programok és a jó zene mellett szép idővel ajándékoztak meg bennünket az égiek. Ismét nagyon jól sikerült a buli.
A pályázati adatlap benyújtásának helye: Bp. Főv. XI. Ker. Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Osztály
Találkozót rendeztek május 17-én a Budapesti Művelődési Központban olyan szabadidős rendezvényszervezőknek, akik időseknek szerveznek programokat. A rendezvény célja, hogy összegyűjtsék azokat az időskori programokat, amelyek a legjobban működnek.
A Prof. Dr. Kováts István Alapítvány budapesti illetőségű súlyos mozgáskorlátozott fiatalok támogatására pályázatot hirdet, amely tanulmányok folytatásához, közlekedéshez, lakhatási, ill. munkavállalási feltételek megteremtéséhez szükséges tárgyi eszközök vásárlásához hozzájárulásként igényelhető.
A pályázatot az Oktatási és Kulturális Osztályon kell leadni