FIDESZ Közleménye: Miért lett oly hallgatag Demszky Gábor?
Kupper András, a FIDESZ újbudai polgármester-jelöltje, a következő sajtóközleményt adta ki Demszky Gábor Nyitott városháza rendezvénysorozat keretében tartott sajtótájékoztatójára.
Kupper András, a FIDESZ újbudai polgármester-jelöltje, a következő sajtóközleményt adta ki Demszky Gábor Nyitott városháza rendezvénysorozat keretében tartott sajtótájékoztatójára.
Végy néhány tonna fekete lőport, több száz időzítőszerkezetet, néhány kilométer kábelt, és persze a színes vegyületeket se felejtsd ki! Tuszkold mindezeket minél több vetőcsőbe, hurcold fel a Citadellára és hagyd állni augusztus 20-ig.
A pályázatokat Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Oktatási és Kulturális Osztályára kell benyújtani
Budapest XI. kerület Tétényi út és Etele út sarkán létesítendő Sarok Park Újbuda bevásárlóközpont és lakópark előzetes környezeti hatástanulmánya megtekinthető augusztus 31-ig.
A váli katolikus temetőben örök nyugalomra helyezték Reppman Károlyt, aki a Műegyetem kigyulladt lőterének oltása közben vesztette életét.
Csőtörés történt augusztus 11-én, pénteken, a Budafoki úton. A szakemberek, már megkezdték a víz által okozott károk helyreállítását.
Molnár Gyula Újbuda polgármestere augusztus 11-én, pénteken a Nyitott városháza programsorozat keretében a Bikás-dombi sajtótájékoztatón beszélt Újbuda fejlesztéséről.
Az útfenntartási hozzájárulásokból származó bevételt az önkormányzat a helyi közutak felújítására fordítja.
Bajkó-Sokoray István és Somogyi Bálint szerint elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány-kormány minden hibáját és helytelen lépését a fiatalokkal akarja megfizettetni.
Pintér Gábor hadnagy, a rohamszolgálat parancsnoka, Horváth Ákos őrmester, a rohamszolgálat beosztott tűzoltója, valamint Reppmann Károly törzsőrmester, az Újbudai Tűzőrség beosztott tűzoltója a Műegyetem kigyulladt lőterének oltásánál vesztette életét.
2006. évi közbeszerzések dokumentumai