Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbuda

Virágzás a Karinthy Színházban  

Kamaszelőadás kicsiknek és nagyoknak. Így jellemezte Karinthy Márton Frank Wedekind : A tavasz ébredése című darabját, amelyet nemrégiben mutattak be a Karinthy Színházban. Ez az előadás feltehetően újabb közönséget vonz majd a színházba, hiszen tartalmát tekintve nagyon kényes témát boncolgat a darab: a nemiség kérdésére helyezi a hangsúlyt. A jellemeket pedig igazi kamaszok, a Hetényi Géza Szakközépiskola növendékei formálják meg.

A mi szerepünk Hollywoodban  

A siker, a pénz és a csillogás fellegvára Hollywood. Ezt a helyet lehet szeretni és nem szeretni. Lehet idealizálni, álmodni róla vágyni rá és lehet kritizálni is. Egy valamit nem lehet: nem ismerni. A "sztárgyár" helyéről és módszeréről a világ minden táján, így nálunk is megoszlanak a vélemények. Pedig sokan nem tudják, hogy a Hollywoodban ma is működő struktúra alapjait honfitársaink, William Fox és Adolf Zukor teremtették meg.

Halálos áldozatot is követelt a tűz a Fraknó utcában

Lángokban állt a Fraknó utca egyik házának tizedik emelete, a tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre és így néhány óra leforgása alatt sikerült megfékezniük a tüzet. A katasztrófa egy halálos áldozatot is követelt.

Széll Ferenc festőművész kiállítása  

A Rét Galériában január 16-tól tekinthető meg az egykori műbútorasztalos, zenész, jelenleg - és talán már végleg - festőművész kiállítása. A művész minden stílusban jól érzi magát, de leginkább az embert keresi festményeiben...és persze önmagát.

Rogán Miklós kiállítása a Budai Klub Galériában

Egy egész nemzedék nőtt fel a Rogán Miklós és neje, Rogánné Szabó Ágnes által illusztrált tankönyveken. Az ők képeik több évtizeden át segítették a gyerekeket abban, hogy minél egyszerűbben és könnyebben elsajátítsák az írás és olvasás művészetét. Ennek a híres grafikuspárnak 1953-ban, Budapesten született meg a fia, ifjabb Rogán Miklós, aki szinte az anyatejjel együtt szívta magába a művészetet. Épp ezért már nagyon korán elkezdett festegetni.

Díjat kapott az Újbuda Tóváros lakóingatlan-fejlesztés I. üteme

Kihirdették a X. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat eredményét, ahol az Újbuda Tóváros lakóingatlan-fejlesztés I. ütemének színvonalas megvalósításért a fejlesztő MAC Kft. - az Arcadom Zrt. projekttársasága - a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének különdíjában részesült.

Két órán át ömlött a gáz

Nagynyomású gázvezetéket rongált meg egy munkagép csütörtökön délután a főváros XI. kerületében - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.

Sikeres évzárás az újbudai labdarúgásban  

Még múlt év december elején került sor hagyományteremtő célzattal, az első óvodások számára megrendezett Újbuda Mikulás Kupára. A tornán öt csapat vett részt, melyek különböző óvodák "válogatottjaiként" jöttek létre. A rendezvény az Újbuda TC 2007-2008-as tanévben elkezdett "Ovi Focis Program" folytatásaként jelentős előrelépés, a cél, hogy idővel a kerületből minél több óvoda csatlakozzon a kezdeményezéshez. A Fehér, Sárga és a Kék Újbuda csapatok tagjai négy óvodából kerültek összeválogatásra. Emellett még az Ikarus és a Budatétény kis sportolói képviselték intézményüket.

Kisteherautó borult fel a Bocskai úton

Rakomány nélküli hűtőkocsi borult az oldalára január 13-án délután a főváros XI. kerületében - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.

A rendőrkapitány jelenti (3. hét)  

Az elmúlt hétvégén egy idős asszony lakásába csengetett be egy középkorú férfi és egy nő, akik közölték, hogy hamis pénzt kapott a sértett, ezért házkutatást kell tartani a lakásában. Ennek során nemcsak kézpénzét, hanem ékszereit is megvizsgálták és az ékszereket is hamisnak találták, így mindezeket elvitték. Eközben a falból kitépték a vezetékes telefon zsinórját, hogy sértett ne tudjon telefonálni.

Sikersorozat a Jégszínházban - Jubileumi előadások után európai turné  

Az Újbudán is bemutatkozott világhírű Jégszínház társulata a jubileumi előadások után európai turnéra készül. A gyerekek nagy kedvence, a Pinokkió és a kalandos hős, Zorró jégmeséje is januárban jubilál. Alig tértek haza horvátországi és törökországi turnéjukról, máris újabb európai turnéra készülnek.

Oldalak