Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Újbuda

Sikeres gyűjtési akció a Vöröskeresztnél

A nyugat-európai szervezeteknél már sikerrel működik a perselyes akció, amikor önkéntesek közvetlenül kérik fel a járókelőket az adományozásra. Ennek mintájára március 14-én országszerte egész napos adománygyűjtést szervezett a Magyar Vöröskereszt. A legnagyobb karitatív szervezet önkéntesei közel harminc városban összesen 62 helyszínre vitték ki a hordozható perselyeket az utcára, hogy az így beérkezett pénzadományokból támogassák a rászorulókat.

Újbudai könyvajánló! - Bencsik Gábor: Cigányokról  

Senki számára nem kétséges, hogy ma Magyarország egyik legnehezebben megoldható problémája a cigányság és a többségi társadalom között feszülő ellentét. Ezért írta több év kutatómunka után Bencsik Gábor történész a Cigányokról című kötetet, amelyet 99, nagyrészt még sosem publikált illusztráció tesz gazdagabbá.

Élesben az Éless-Szín

A közönség Éless Béla színész-rendező arcát először talán a Szomszédok rendkívül ellenszenves adótanácsadójaként jegyezhette meg. A legtöbben talán mégis onnan ismerik, hogy megalapította és tíz éven át nagy sikerrel vezette a Budaörsi Játékszínt. A közelmúltban elküldték őt a színháztól harminc színészével együtt. Őt azonban nem lehet egykönnyen eltéríteni a "színházcsinálástól". Néhány hónappal később már premier plakátokat aggatott ki Újbuda-szerte, hiszen nemsokára itt a kerületben élvezhetjük társulatának színvonalas előadásait.

HAYDN 200 - A Budapesti Tavaszi Fesztivál sajtóközleménye  

Európa kultúrája gazdag és életerős, mert történelmének kezdete óta gyűjti magába, halmozza föl és konvertálja mindazt a szellemi kincset, melyet a földjét az itt élő benépesítő emberek tehetsége, alkotókedve, művészi ihlete hozott létre. Ebből merít a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amikor programját kiemelkedő személyiségek, sorsfordító események, nemes tradíciók és avantgaárd áramlatok bemutatásának szenteli.

Az elveszett világ muzsikája.  

A széles közönségrétegek érdeklődésére számot tartó előadásra invitál a Budapesti Tavaszi Fesztivál március 24-én. Ezt a szcenírozott, klezmer világába kalauzoló koncertet nemcsak a kántori zene kedvelői, hanem a magyarországi zsidók története iránt érdeklődök is élvezni fogják.

Közéleti est az EP választásról  

Az európai parlamenti választások minden bizonnyal Magyarország belpolitikájáról szólnak majd, vélekedett a Fidesz pártigazgatója a kerületi szervezet közéleti estjén. Kubatov Gábor szerint a választók júniusi voksai a kormány politikájának megítélését tükrözik majd.

Sötét felhők hazánk felett

Bogár László közgazdászt már nem először látja vendégül a Budai Klub Galéria. A legutóbbi közéleti esten természetesen a gazdasági válság került terítékre, de a professzor arról is beszélt, szerinte hogyan jutott idáig Magyarország. A társalgás közben többek között arra is figyelmeztetett, a legfontosabb feladat ma a párbeszéd és az egységes cselekvési terv megvalósítása.

Albertfalván az ovisok is ünnepeltek  

Az Albertfalvi Közösségi Ház minden évben a helyi óvodásokkal is megismerteti nemzeti ünnepünk, március 15. hagyományait. A vendégül hívott Madárdal együttes forradalmi dalokat adott elő lelkes közönségének, de a kicsik még a huszártánc alapjaival is közelebbi kapcsolatba kerülhettek.

Kötelező győzelem női kézilabdában  

Régi, jól ismert ellenféllel találkozott nemzeti ünnepünk előestéjén a kőérberki Sportmax1 megújult csarnokában az Újbuda TC női kézilabda csapata.

Oldalak