Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 27. hétfő, Hella

Újbuda

A Kulturális Városközpont első eseménye a TérFelFeszt  

A Kulturális Városközpont első eseménye a TérFelFeszt Újbuda Önkormányzata kortárs művészeti negyed létrehozását tervezi a következő években a Bartók Béla úton. A legutóbbi önkormányzati testületi ülésen a képviselők támogatták az elképzelést. A keddi sajtótájékoztatón a kerületben élő neves művészek, Fenyő Iván, Bodrogi Gyula, Karinthy Márton is támogatásáról biztosította az önkormányzatot.

Híres irodalmárok korteskedtek  


Híres irodalmárok, így Krúdy Gyula, Rejtő Jenő, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond korteskedtek Újbudán azért, hogy a Gárdonyi szobor környéki kis tér méltó nevet kapjon. Az 1929. szeptember 19-én játszódó irodalmi párbaj résztvevői Csontváry Kosztka Tivadart, Hadik Andrást, Gárdonyi Gézát és a jövőbe látók a majd megszületendő Latinovits Zoltánt javasolták.

A belváros átsétál a Szabadság hídon  

A Kulturális Városközpont projekt első, nyilvánosság elé tárt eseménye a TérFelfedő Fesztivál sajtótájékoztatóját tartották meg a Tranzit Art Caféban. A Bartók Béla úti kortárs művészeti negyed elképzelésére ugyanis áldásukat adták a képviselők a legutóbbi testületi ülésen, így megindulhatnak az első lépések a megvalósítás felé. A találkozón a kerületben élő neves művészek: Bodrogi Gyula, Karinthy Márton és Fenyő Iván is támogatásáról biztosította az önkormányzatot.

Kincses szigetté változott a munkaterület  

A 4-es metró budai földalatti szakaszának elkészülte után 2500 négyzetméteres játszóteret építtetett a DBR a korábbi munkaterület helyére, a Fehérvári út és a Kanizsai utca sarkán. A metróépítők a következő hónapokban folyamatosan kivonulnak a közterületekről.

A köztársasági elnök a Memento emlékműnél  

Az 1945 és '56 között elítéltekre és kivégzettekre emlékeztek pénteken a Memento emlékműnél. A Politikai Elítéltek Szövetsége által rendezett megemlékezésen 56-os szervezetek, az áldozatok leszármazottai és Sólyom László Köztársasági elnök vett részt, aki beszédében elmondta, az ötvenhatos egység alapja az azt megelőző nyolc év elviselhetetlensége volt.

60+ Médiaműhely: Búcsú a Jégszínháztól

Aki pár hónapja a Savoya parkban jár, észrevehette, - ha figyelmesen körülnézett - hogy szegényebb lett kerültünk egy színházzal. Elköltözött a Jégszínház. Számos kérdés merült fel bennem a színházzal kapcsolatban. Gondoltam egy merészet és megkerestem Bródy Gábor igazgató urat, ki szívesen válaszolt kérdéseimre.

Gazdagréti Ősz és Halészléfőzőverseny  

Szombaton Halászléfőző verseny. Díjdömping, ízkavalkád, gyerekműsorok, színpadi produkciók. Ezt kínálja szombatra a huszonegyedik Halászléfőző verseny, amely idén egybeesik Gazdagrét 25. születésnapjával. A gazdag programot, a minden eddiginél parádésabb rendezvényt ezúttal az Újbuda Média és a Gazdagréti Közösségi Ház közösen szervezi.

60+ Médiaműhely: Gyerek Dal Nap és Utcabál  

Presser Gábor ötlete alapján immár másodszor rendezték meg a Magyar dal napját. Azzal a szándékkal, hogy népszerűsítsék a magyar dalokat, bebizonyítsák, hogy ezek éppoly szórakoztatóak, mint a külföldi slágerek. Ünnepelni kívánták azokat a magyar szerzőket és előadókat, akik neve mindenki számára ismerősen cseng, és azokat, akik a médiában méltatlanul kevés lehetőséget kapnak.

Önként festettek kerítést a diákok  

Gimnazisták iskolakerítést festettek szombaton. A Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium tanulói esetére önként újramázolták az intézmény több száz méter hosszú elrozsdásodott kerítését. Az iskolában az ilyen programok nem meglepőek, ugyanis a közösségépítés legváltozatosabb formáit alkalmazzák kreatív pedagógiai módszerekkel.

Tiltakozó mászott a Szabadság-hídra

Szeptember 16-án, szerdán 16 óra körül egy férfi, aki felmászott a Szabadság-híd tetejére, felhívta a rendőrséget és közölte, hogy öngyilkossági szándéka nincsen, de ezzel a figyelemfelkeltő akcióval tiltakozik a jelenlegi politikai vezetés ellen, illetve nagyobb nyilvánosságot szeretne kapni. Tekintettel a balesetveszélyes helyzetre és a szabálysértésre, a híd lezárása azonnal megtörtént, majd a tűzoltók sérülésmentesen emelőkosárral lehozták az elkövetőt 16 óra 45 perckor.

A Kulturális Városközpont első eseménye a TérFelFeszt  
 

A Kulturális Városközpont első eseménye a TérFelFeszt Újbuda Önkormányzata kortárs művészeti negyed létrehozását tervezi a következő években a Bartók Béla úton. A legutóbbi önkormányzati testületi ülésen a képviselők támogatták az elképzelést. A keddi sajtótájékoztatón a kerületben élő neves művészek, Fenyő Iván, Bodrogi Gyula, Karinthy Márton is támogatásáról biztosította az önkormányzatot.

Király Kristóf 3. lett a triatlon VB-n  

Vasárnap helyi idő szerint 13:15-kor Ausztráliában Gold Coast-on rajtolt el a Junior mezőny a triatlon világbajnokságon, ahol az Uniqa Újbuda TC egyik versenyzője Király Kristóf képviselte Magyarországot.

Fergeteges bajnoki évkezdet női kézilabdában  

Szépszámú és lelkes közönség előtt mutatkozott be az Újbuda TC női kézilabda csapata az NB/B Keleti-csoportjában a múlt évi ezüstérmes gyulai lányok ellen. A helyszín a kőérberki Sportmax1 csarnoka volt. A kezdet felülmúlt minden elképzelést.

Oldalak