Közbeszerzések (20/2024/KBÖ)
20/2024/KBÖ "Kaptató sétány felújítása" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai
20/2024/KBÖ "Kaptató sétány felújítása" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) idén ünnepli fennállása 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból rendezik meg a Nyitott Kapu elnevezésű programsorozatot, amelynek első állomására április 2-án kerül sor.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) idén ünnepli fennállása 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból rendezik meg a Nyitott Kapu elnevezésű programsorozatot, amelynek első állomására április 2-án kerül sor.
Polgármesteri köszöntő és ajándékműsor
Színek szárnyán
Óvodai beiratkozás a 2025-2026-es nevelési évre
Online beiratkozás
A felvételi kérelmeket várjuk
2025. 05.05.- 05.09.
között a
e-mail címre.
KÉRJÜK, HOGY CSATOLJÁK A JELENTKEZÉSI LAPHOZ A HIRDETMÉNYBEN FELSOROLT DOKUMENTUMOKAT!
Idén első alkalommal került megrendezésre a gyermekek és szülei bevonásával a télűző séta. A kiszebábokat Boróka manó gyűjtötte össze. A séta végén az óvodásaink almát és oklevelet kaptak.
A Mozgolóda közössége idén is megrendezte a lassan hagyománynak számító adventi szülős alkotódélutánját.
Április 24-én, csütörtökön 18 órától izgalmas kérdésekkel és játékos feladatokkal várunk titeket a sport világából a B29 Ifjúsági Közösségi Térben. Egy barátságos mérkőzésre készüljetek!
Tisztelt Óvodánk iránt Érdeklődők!
Szeretettel várjuk új óvodásainkat!
A Beiratkozás menetéről szóló tájékoztatás , és a szükséges , letölthető dokumentumokat Honlapunkon, a
,,Hasznos info" menüpont legördülő menüjéből a ,,Beiratkozás " opcióban találják!
A pályázat benyújtási határideje: 2025. április 8. 1200 óra
A pályázat benyújtási határideje: 2025. április 8. 1200 óra
(dokumentumai megtekinthetők itt)
Kedves Szülők!
A beiratkozással kapcsolatos információkat az alábbi linken találják.
SZÉKHELY ÓVODA: Bogdánfy utca 1/b: 2025. április 02.
NYITNIKÉK ÓVODA: Kanizsai utca 17-25: 2025. április 03.
CSICSERGŐ ÓVODA: Siroki utca 6.: 2025. április 15.
PROGRAMOK az óvodáinkban:
Délelőtt: Szülők részére
Gyülekező: 9.00-9.15-ig
Az óvodaigazgató tájékoztatója 9.15-10.30-ig.
Csak a szülők részvételére számítunk!
Ebben az időpontban az Óvodaigazgató tart tájékoztatást az óvodáról, a beiratkozásról, illetve válaszol a szülők kérdéseire. Délelőtt csak a szülőket várjuk!
Délután: 16.30-18.30-ig
Leendő óvodásainkat, és max. 2 felnőtt érkezését várjuk:
- vidám közös játékra
- találkozásra a leendő csoporttársakkal
- kötetlen ismerkedésre az óvoda dolgozóival.
Regisztráció egyik rendezvényünkre sem szükséges.
Kérdéseiket előzetesen is elküldhetik az info@lagymanyosiovi.hu címre
Sok szeretettel várjuk az érdeklődő Szülőket és leendő óvodásainkat!
Az óvoda Igazgatója és minden dolgozója