Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 18. vasárnap, Piroska

Újbuda

Dísznövények a Corvinus kertjében

A Dísznövény 2008 Kertészeti Szakkiállítás és Vásárnak idén is a Corvinus Egyetem budai arborétuma adott otthont. A gyönyörű virágok mellett ebben az évben a Reneszánsz Év és a Víz Éve is rányomta bélyegét a kiállításra.

Nézze meg

Nézze meg az Újbuda TV képes összefoglalóját és a testületi ülés internetes közvetítésének teljes anyagát.

Szelektív hulladékgyűjtés - 2008

A Törökugrató Általános Iskolában tartott lakossági közgyűlésen egy új szelektív hulladékgyűjtési eljárással ismerkedhettek meg a résztvevők.

A virtuális graffiti

Vajon gondolta-e József Attila, amikor megírta a Születésnapomra című versét, hogy pár évtizeddel később már ország-világ fog emlékezni az ő világrajövetelére? Sőt, ehhez a naphoz kötnek majd mindent, ami költészet? Feltehetően nem, hiszen 32 éves korában még így fogalmazott: "kávéházi szegleten meglepem magam magam".

Elmarad a fogadóóra

Hajdu László, az SZDSZ-ből nem régen kilépett önkormányzati képviselő, szerkesztőségünkhöz eljuttatatott közleményében arról tájékoztat, hogy a kéthetenként szokásos, soron következő fogadóórája ezúttal családi okok miatt elmarad.

Jönnek a világ legjobbjai!

Budapest egyetlen nemzetközi szabványoknak megfelelő, világverseny rendezésére alkalmas minigolfpályáját Újbudán, a Mérnök utcai Sporttelepen avatták fel 2007-ben. A Magyar Minigolf Országos Sportági Szakszövetség és a GBR Consulting Kft. közösen pályázott a világszervezetnél (World Minigolf Sport Federation), és elnyerte a 2008. évi Ifjúsági Világbajnokság rendezési jogát.

Védjük meg a klasszikus magyar postaládát!

A Posta megkezdte a postaládák cseréjét. A régi, patinás, piros postaládákat ugyancsak pirosra, de stílustalan, jellegtelen bádogdobozra cserélnék. Az eset nem kis felháborodást váltott ki civilekből, városvédőkből, várospolitikusokból. Ráday Mihály városvédő, tévés műsorvezető és Saly Noémi muzeológus, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa tüntetést is szervezett.

Fogadóóra a világhálón

Online fogadóórát tartott Lakos Imre alpolgármester április 23-án a www.lakos.hu internetes oldalon. A kérdezők konkrét kerületi teendőkről, valamint közéleti témákról kérdezték az SzDSz politikusát. A tapasztalatok szerint ötször annyian tudták ebben a formában feltenni kérdéseiket, mint a hagyományos képviselői fogadóórán.

Oldalak