Újbuda
60+ Médiaműhely: Égő. .
Most éppen arról számolnak be, hogy 2010. január 1-től kivonják a forgalomból a régi, megszokott, csavaros foglalatú százas villanykörtéket. Energiatakarékossági célból.
60+ Médiaműhely: Két keréken szabadon, avagy korlátok közé szorítva
Jó ideje már nem láttam Bélát, a szomszédot. Azt hittem vidéken van. Néhány napja munkából hazatérve, ajtaja előtt kis rámpára lettem figyelmes. Nocsak, valaki van Béla lakásában! Pár perc múlva csengettek. Béla ült az ajtóm előtt, kerekesszékében. Megdöbbentem egy pillanatra, (Béla is látta rajtam) majd beszélgetni kezdünk. Kiderült, Bélát nem is veszik emberszámba, a korlátozzák a mozgás szabadságában. Az akadálymentesítés áll, a helyzet elszomorító.
60+ Médiaműhely: Olvasóra vár 80 ezer kötet
Budán a második legnagyobb könyvtár Kelenföldön található. A több mint ötezer beiratkozott látogatónak a negyede nyugdíjas. A Szabó Ervin Könyvtár újbudai részlege a szépkorúaknak az úgynevezett "öregbetűs" könyvekkel próbál segít az olvasásban és a kölcsönzésben.
60+ Médiaműhely: A Gyula-bérlet
60+ Médiaműhely: A panel
Közbeszerzések (15/2006/KBE)
15/2006/KBE "Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata részére belső világítási rendszer korszerűsítése és annak bérbeadása - Tájékoztató a szerződés teljesítéséről - dokumentumai
Újbuda 60+ program: átadták az 5000. kedvezménykártyát
Az Újbuda 60+ program célja, hogy a 40 ezer újbudai 60 év feletti lakosból minél többen aktívan vegyenek részt a kerület társadalmi életében, tartalmas, teljes életet éljenek 60 év felett is.
Itthon nyaral a többség
A világ legjobb utazási ajánlata
A szellemi vakság: Beszélgetés Bitó Lászlóval
Újbudai Könyvajánló: Sörtéka
Az Újbuda Tóváros lakópark nyári ajánlatai az újlakás piacon
Az ingatlanfejlesztők a piaci "(ön)szabályozó" mechanizmusok alakításán túl - minőségi lakások fejlesztése, többletszolgáltatások biztosítása, élhető környezet kialakítása, ügyfélközpontú értékesítés - az állami támogatások és a Ft/euro árfolyam alakulásába kevésbé tudnak beleszólni, ezért saját profitjuk mérséklésével, illetve az ügyfeleik bizalmának megtartásával tudnak az újlakás piacon továbbra is meghatározó tényezők maradni.
Az Újbuda TV nyári nyitvatartása
Tájékoztatásul közöljük, hogy az Újbuda TV Csíkihegyek utcai szerkesztősége július 2o-tól 31-ig zárva tart. Ha bármilyen kérdése lenne, küldjön e-mailt a web@ujbuda.hu címre, vagy hagyjon üzenetet az 1/246-6259-es telefonszámon.
Szúnyogirtás Újbudán
Az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt annyira elszaporodtak a szúnyogok, hogy a reggeli és esti órákban szinte ellehetetlenítik a szabadban való tartózkodást. Ez a kellemetlenség már csak ideig -óráig tart, ugyanis napokon belül elkezdődik a szúnyogirtási akció a kerületben. Az Önkormányzat tájékoztatását itt olvashatják.