Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 29. kedd, Márta, Flóra

Újbuda

Tranzitban a három királyfi

Újbudára érkezik a demográfiai válság megoldását, és a kívánt gyermekek megszületését segíteni kívánó „Három királyfi, három királylány” mozgalom. Célja, hogy társadalmi-, állami támogatást és megbecsülést szerezzen a többgyermekes magyar családmodellnek.

Megújult udvar a Mozgolódában

Júliusban teljes körű rekonstrukciós programot indítottak a Lecke utcai Mozgolóda Óvodában. A gyors és hatékony munkának köszönhetően az évnyitó ünnepségre modern játékokkal és a gyerekek testi épségét szavatoló eszközökkel telt meg az intézmény udvara, de az épület szigetelését és esővíz-elvezetését is elvégezték. Az ünnepség után a gyerekek azonnal birtokba vették a játszóteret.

Első Prizma Nap

Főzőverseny, zsákbanfutás, foci és asztalitenisz. Ezekkel a programokkal telt a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató Újbuda Prizma Kht. első Prizma Napja. A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendezett egész napos esemény legfőbb célja az volt, hogy a hétköznapi mókuskerekezés mellett kicsit jobban megismerjék egymást dolgozók és vezetők.

Ki lesz a betegek kedvence?

Az év orvosának járó Astellas díjat 2007-ben azzal a céllal hozták létre, hogy elismerjék az orvosok áldozatkész munkáját, és a jó példa javítson a orvos-beteg kapcsolaton. A szervezők szerint a médiában megjelenő számtalan negatív hírrel fel kell venni a harcot, és vissza kell szerezni az orvosi hivatás megtépázott becsületét. A kampány arca Nagy-Bandó András, aki úgy fogalmazott, azt, hogy estéről estére viccelődhet velünk, annak köszönheti, hogy szívrohama idején orvosa kezébe tette az életét.

Latinovits emléke Kelenvölgyben

A szakma és a köznyelv által csak színészkirályként emlegetett Latinovits Zoltán harminchárom éve hagyta itt a földi világot, élete és munkássága azonban örökre nyomott hagyott a magyar színháztörténelemben. Az idén átadott megújított balatonszemesi Latinovits Emlékmúzeum anyaga a napokban a Kelenvölgyi Közösségi Házba költözött, hogy újra tiszteleghessünk a Szindbád, az Aranyember, vagy a Tóték lenyűgöző főszereplőjének pályája előtt.

Rendeletek - 37/2009./IX.10./XI.ÖK sz. rendelet

37/2009./IX.10./XI.ÖK sz. rendelet a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 41/2001./XII.29./ XI.ÖK sz. rendelet módosításáról

Új park, régi módszerek

Ezekben a hetekben zajlik az a vita, amely a Lágymányosi öböl parkjának önkormányzati üzemeltetéséről szól. Ennek kapcsán Junghausz Rajmund fideszes képviselő fényképezőgéppel tett sétát az öbölben és két kerületi parkban, hogy összehasonlítsa állapotukat.

Ünnepre készül a sportiskola

Jeles eseményre készülnek a Bikszádi utcai sportiskolában. Ebben a tanévben ünnepli az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola 40. születésnapját. Az intézmény jogelődje, a Váci Mihály Általános Iskola 1969-ben nyitotta meg kapuit, 2001-ben alakult át sportiskolává majd múlt év őszén vette fel az Aranycsapat köztünk lévő tagjának, a kerület díszpolgárának, Grosics Gyulának a nevét.

Indul a 60+ Színházjáró Program

Az eredeti ár harmadáért nézhetnek meg színházi előadásokat a 60+ kártyatulajdonosok összesen öt Budapesti színházban az Újbuda 60+ Színházjáró Programnak köszönhetően, Újbuda és az érintett színházak támogatásával.

Totó, avagy a vád tanúja

Kicsiny Balázs festőművész az utóbbi években Londonban és Budapesten élt. A kettős kötődés új helyszínekkel, aspektusokkal és feladatokkal gazdagította munkáit. Kivételes érzékenységgel nyúl a művészettörténet toposzaihoz és jár-kel installációi révén a történelmi, sőt, szakrális terekben igencsak kortárs-megoldásaival anélkül, hogy profán vagy kifogásolható lenne. Mégis meglepetés éri a nézőt, ha belép a Bartók 32 Galériába.

60+ Médiaműhely: 70 éves a BMK-Reflex Fotóklub

Ebben az évben is augusztus 29-én ünnepelték a fotózás kedvelői a Magyar Fotográfia Napját. A fotós rendezvények sorából egy különleges évforduló kapcsán kiemelkedett a XI. kerületben, Újbudán tartott kiállítási megnyitó: 70 éves a Budapesti Művelődési Központ Reflex fotóklubja. A kiállítást, melyet az érdeklődők szeptember 14-ig tekinthetnek meg a BMK Galériában, Kührner László, a fotóklub vezetője nyitotta meg.

Sportudvarok az újbudai iskolákban

Négy iskolában több mint 150 millió forintot fordít Újbuda Önkormányzata az udvarok átalakítására. Ez a fejlesztés is része annak a programnak, amely kifejezetten a diákok és a családok támogatására született. Minderről a Petőfi Általános Iskolában beszélt Molnár Gyula polgármester, amikor jelképesen átadta a gyerekeknek az új játszóteret.

Oldalak