Újbuda Önkormányzata kétfordulós pályázat útján felajánlja megvételre Irhás árok 26. sz. alatti ingatlanát
A pályázatokat Budapest Főváros XI.ker. Újbuda Önkormányzata Városüzemeltetési Igazgatóság Vagyongazdálkodási Osztály címére lehet benyújtani.
A pályázatokat Budapest Főváros XI.ker. Újbuda Önkormányzata Városüzemeltetési Igazgatóság Vagyongazdálkodási Osztály címére lehet benyújtani.
A hétvégén tartották meg a 2009-es Nemzeti Vágta sorsolását. Összesen 90 település várta, hogy kivel sorsolják össze lovasait az előfutamokra. A május 30. és június 1. között Budapesten, a Hősök terén megrendezésre kerülő rendezvényre százezreket várnak a szervezők. Idén még több program várja majd a kilátogatókat, hiszen a különböző lovasversenyek, és a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzó mellett, egy Országkonyha" is színesíteni fogja majd Budapest egyik legnagyobb kulturális, turisztikai, és gasztronómiai fesztiválját.
A kerületben működő Civil Rádió fórumot rendezett a Fonó Budai Zeneházban. Az Újbuda közösségi életéről szóló, rádióműsorként is felvett kerekasztalbeszégetésre az önkormányzat, civil szervezetek és a helyi média is meghívást kapott, de az eseményen megjelent közönség is aktívan hozzászólhatott a szóban forgó témákhoz. A szervezők célja, hogy meginduljon az együttműködés a helyi non-profit szféra szereplői között.
Cél: a Gomba épületének távlati hasznosítására, illetve építészeti kialakítására vonatkozó olyan fejlesztési, építészeti elképzelések, ötletek, hasznosítási javaslatok minél szélesebb körben való beszerzése, melyek megvalósítható, korszerű építészeti megoldást hoznak.
TÖRPTÁBOR és SPORTTÁBOR
Szülők Háza: Mese- és Élménytábor június 15–augusztus 21.
Radnóti Miklós századik születésnapja, és az erre emlékező jeles év adta az apropót, hogy a Hangzó Helikon sorozat tizenkilencedik kiadása a költő verseiből adjon zenés ízelítőt. A modern magyar líra egyik legemlékezetesebb alakjának verseit Both Miklós, a hazai etno-rock legkiemelkedőbb gitárprímása, a Napra zenekar frontembere zenésítette meg és énekelte lemezre, zenekara kíséretében.