Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 14. péntek, Aliz

Újbuda

A Csillagszem eheti vendége: Unique

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más-más együttessel vagy zenésszél beszélget Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Unique együttes tagjai voltak a műsorvezető vendégei.

Egészségből jeles

Az idei tanévzáró ünnepségen egészségbizonyítványt is kaptak a tanulmányi értesítő mellé a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium diákjai. Az okleveleket azok a nebulók vehették át, akik részt vettek az Újbuda Önkormányzata által támogatott szűrővizsgálatokon, melyet a Főnix-Med Zrt. szervezett az intézmény a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulói számára.

Gyereksarok: Alien Force

A kerületünkben működő MINTATVBEN Kft. színes áruválasztékaival minden apróság igényeit igyekszik kielégíti. Ráadásul most meg is nyerheti gyermeke álomjátékát, ha helyesen válaszol egy kérdésre.

Madarak és Fák ünnepe Sas-hegyen

A Madarak és Fák Napja alkalmából az Újbudai Pedagógiai Intézet természetismereti vetélkedőt tartott hét kerületi általános iskolából érkező diákcsoportnak. Az immár második alkalommal megrendezett vetélkedőt a Sas-hegyi természetvédelmi területen tartották, ahol a gyerekeknek gyönyörű környezetben kellett megoldaniuk a feladatokat.

20 éves az Albertfalvi Napok

Az Albertfalvi Közösségi Házban jubileumot ünnepeltek.  A minden évben megrendezésre kerülő városrészi napokon különleges programokkal készültek a szervezők, melyek között megtalálhattuk a kulturális, a gyerek, és a szórakoztató műsorokat is.

Senior Ki Mit Tud Gazdagréten

Az Egyesített Szociális Intézmények által működtetett idősklubok önszervező tevékenységük eredményeként kerületi Senior Ki Mit Tud-ot szerveztek. A számos előadói kategóriában lezajlott tehetségkutató verseny még csak a bemelegítés volt a nyárra tervezett nagy őrmezei Ki Mit Tud előtt, de a résztvevők már most is mindent beleadtak.

Kung-fu szeminárium Gazdagréten

A Gazdagréti Közösségi Házban szokatlan harcművészeti bemutatót láthatott a közönség. A Czucor utcai Kung-fu iskola tanárai és tanítványaik tartottak szemináriumot a nagyteremben, ahová  Mak Che Kong nagymester is ellátogatott.

60+ Médiaműhely: Hogy melegben maradjunk!

Mit kell tennem, hogy a meleg ne szökjön a családi házból? A dolog látszólag nagyon egyszerű, be kell hozzánk fáradni, és mi betanítjuk egy olyan műszer kezelésére, amely elkészíti a ház hő leadó térképét. Ezután már "csak" megfelelő szakembert kell megtalálni, aki a házszigetelést elvégzi, de még ezután is lehet újabb kontrollt, ellenőrzést végezni. Ha panelban lakom mi a teendőm?

60+ Médiaműhely: Csak egy kis plussz

Néhány éve a környék rendezésekor kialakítottak egy kis pihenőhelyet a Feneketlen-tó - Kosztolányi Dezső tér sarkon. Mindössze 3 kőasztal padokkal, csobogóval, pár lépésre még néhány fapad.

Gyógyító ágy ajándékba a Rotary Clubtól

Szakszerűen és kényelmesen tudják kezelni a mozgásszervi betegségben szenvedőket a Gyógyír Kft.-ben, mert a Rotary Club egy állítható magasságú kezelőágyat adományozott a rendelőnek. Az akciót Lakos Imre, az SZDSZ kerületi frakcióvezetője kezdeményezte azután, hogy néhány hónapja frakciójával szakmai látogatást tett a Fehérvári úti intézményben.

Ősszel nyit az Allee

46 ezer négyzetméter bevásárló- és szabadidőközpont, 6 ezer négyzetméteres hipermarket, 7 ezer négyzetméter iroda és 89 modern lakás. Ez a mérlege az épülő Újbuda Városközpontnak, amely a Skála egykori helyén fog állni. Az épületek már szerkezetkész állapotban vannak, novemberben pedig már az impozáns üveghomlokzat alatt léphetünk be az Allee kapuján. A beruházó ING Ingatlanfejlesztő lakossági bejárást szervezett, hogy a környéken lakók bepillanthassanak a hatalmas építkezés kulisszái mögé.

60+ Médiaműhely: Klasszikusok a kukánál

Jó eb, szép eb a Béla. Öröm vele sétálni. Még a legmorcosabb ember is utána fordul. Nagy tetszéssel. Háromszínű a szőrzete: fekete, barna és fehér. Beagle a javából. Ezért is mondják trikolornak.

Testületi ülés diáktüntetéssel

Változott az alkoholtilalomra vonatkozó rendelet, pályáztatják a "cserepes" iskola ingatlanját, beépül a Budaörsi út-Bajmóci utca-Holdvilág utca közötti terület. Egyebek mellett erről döntöttek az önkormányzati képviselők a június 5-i testületi ülésen.

Oldalak