Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 7. szombat, Tódor, Rómeó

Újbuda

Razzia Budapesten

A Lánglovagok Egyesület tagjai a  XI. kerületben lopott járművek után kutattak.Négyszázan fésülte át a fővárost.

Robogó tolvajok tettenérése, elfogása

Szeptember 28.-án, hajnali 2 óra körül az Újbudai Rendőrkapitányság egyenruhás járőrei ellenőrizték azokat a területeket, ahol az elmúlt időszakban nagyobb számban követtek el betöréses lopásokat, kerékpár és robogó lopásokat.
Ennek során a Hamzsabégi útnál észleltek egy gyanúsan viselkedő férfit és igazoltatták.

Tereprendezés, környezetszépítés - A Márton Áron tér megújítása  

Kisebb tereprendezést, parkosítást végeznek el a megújuló Márton Áron téren. Új utcabútorokat is kap a terület. Ez derült ki azon a lakossági fórumon, amelyet  fideszes képviselők hívtak össze. Elhangzott az is: folytatódnak az egyeztetések a szomszédos XII. kerülettel, a Fővárossal és a BKV-val a nagyobb ívű tervekről.

Labdarúgó utca bajnokság  

Október első vasárnapján igazi kuriózummal kedveskedik az UTC a labdarúgás szerelmeseinek. A "25 éves a Gazdagréti lakótelep" rendezvény sorozat részeként a térség utcáinak csapatai mérkőzhetnek meg egymással. Így hamarosan kiderül, hogy melyik csapat a városrész legjobbja. A kispályás bajnokságra a Csíki-hegyek utcai Általános Iskola udvarán kerül sor.

A Csillagszem eheti vendége: Kozsó

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más-más együttessel vagy zenésszel beszélget Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Kozsó volt a műsorvezető vendége.

Újbudai Könyvajánló: Összeesküvés a Holtak Városában (Scolar Kiadó)  

A bátor idődetektívek - Julian, Kim és Leon - bűnözők nyomát kutatják a múltban. A titokzatos tér-idő, a Tempusz a legkülönbözőbb történelmi korokba repíti a kis nyomozókat, hogy fényt derítsenek a múlt titkaira, vagy éppen megakadályozzanak egy merényletet. Az időutazások azonban nem veszélytelenek...

Tudatos fogyás életmódváltással - Beszélgetés Dr Pados Gyulával

Pados Gyula címzetes egyetemi docens, kandidátus, a Táplálkozástudományi Társaság elnöke. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem elvégzése óta - két éves szombathelyi gyógyítást kivéve - a Tétényi úti Szent Imre Kórházban dolgozik. 1983 óta 18 ezer elhízott beteget kezeltek az osztályán, majd járóbetegként a Lipid Ambulancián.

Moliere-rel nyit Karinthy  

A Karinthy Színház október 2-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az új évadhoz pedig új darab és nem utolsó sorban új rendező dukál: Kéri Kitty a Tudós Nők című Moliere darabban bizonyítja be, hogy ő maga nem csak a színpadon állja meg a helyét.

Angolul is, magyarul is az óvodában

Ficánkoló delfinek. Már a neve is azt sugallja a magyar-angol nyelvű óvodának, hogy itt bizony pajkos, huncut gyerekek élvezik minden pillanatát a szeretetteljes, érzelmi biztonságot nyújtó légkörnek, amelyet az intézmény teremtett. Ez az idilli kép nem is áll messze a valóságtól, ugyanis a Sportmax mellett található óvodában tényleg mindent megtettek azért, hogy a kicsik mesésen érezzék magukat.

Régi dallamok és új melódiák

Három évtizedes fennállását ünnepelte szeptember 26-án a Papp László Budapest Sportarénában a Karthago együttes; a boldogságot csak fokozza, hogy a banda nemrég megjelent új korongja vezeti a MAHASZ eladási listáját.

Nosztalgiázott a BKV

Szeptemberben volt huszonöt éve annak, hogy menetrend szerint utoljára indult el az ezres sorozatszámú villamos. Ennek emlékére indította el a BKV a "47É emlékmenet" elnevezésű nosztalgiajáratát szeptember 26-án éjfélkor. Azokat pedig, akik inkább nappal szeretnek utazni, a vasárnapi járműbemutató várta.

Középpontban a belső erő

Hogyan hasznosíthatjuk belső erőnket? Hogyan tudunk általa szembenézi a világban érzékelhető bizonytalansággal? Egyebek között e kérdésekre segít megtalálni a választ a Brahma Kumaris Szellemi Egyetem „A belső erő tapasztalata és a védelem megteremtése" programsorozata, amely a világ több mint 100 országában, egy időben zajlik. A magyarországi központban, a Budafoki út 20-ban, októberben is folytatódnak az ingyenes előadások, beszélgetések, tréningek, meditációs gyakorlatok.

Idősbarát Önkormányzat Díjat nyert Újbuda  

A fővárosi kerületek közül egyedül Újbuda nyert díjat a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól az idősek támogatásáért. A díj nem elsősorban szociális jellegű intézkedésekért, sokkal inkább a kötelező feladatokon túli törődésért, kulturális és közösségi célokat szolgáló programokért jár. A 60+ Program immár nem csak azoknak tetszik, akiket érint, hanem az országos idősügyi szervezetek és a szaktárca is elismeri ezt a munkát, mondta a díj átvétele után Molnár Gyula polgármester a Parlamentben.

Oldalak