Újbuda
PROGRAM: Monarchia öröksége - Gárdonyi téri helyszín
Rendezvények 2010
Ékszerbolt kirakat fosztogatói rendőrkézen
Az elmúlt egy hét alatt, a XI. kerület területén két olyan támadás
történt, amikor az elkövetők fényes nappal, előre felkészülve, kalapáccsal és baltanyéllel, a kiszemelt ékszerbolt
kirakatát betörték, majd onnan az ott elhelyezett ékszereket kivéve, a helyszínről elmenekültek. Érdekesség, hogy egyik alkalommal a bolt eladója egy partvisnyéllel több alkalommal hátba vágta az egyik elkövetőt, de sajnos visszatartani nem tudta.
Budán elsőként Újbudának lett stabil, kiszámítható költségvetése
Újbuda képviselő-testülete 20 igen, 17 nem és 1 tartózkodással elfogadta az önkormányzat 2010-es költségvetését. Az ellenzék azonban "nem"-mel szavazott, így idén is elutasítana minden olyan pénzügyi támogatást, mellyel a kerület polgárainak életkörülményei tovább javulnak majd.
Újratöltve - két kerék vagy négy kerék?
A Városálom konferencia-sorozat létrehozói már kétszer tartottak tudományos és népszerű találkozókat. A szervezők a fiatalok legfontosabb problémáira szeretnének időről időre reflektálni. Ilyennek tartják többek között Budapest katasztrofális közlekedését is, amelyre megoldást kell találni. Ennek érdekében szeretne alternatívákat felmutatni a harmadik konferencia, amely az autós közlekedés kiváltásának lehetőségeit keresi, és leginkább a kerékpáros közlekedés budapesti esélyeivel foglalkozik.
Stróbl kiállítás a családi gyűjteményből
Fejlesztés középfokon
Közbeszerzések (13/2009/KBÖ)
A letöltéshez kattintson jobb gombbal a linkre! 13/2009/KBÖ - "Térinformatikai fejlesztés - GeoMedia WebMap" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai
ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK 2010
ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK 2010
Újbuda Rendőrkapitányságának járőrei sorozatrablókat fogtak el
A Sas-hegy Polgárőr Egyesület tagja lopott gépkocsit talált
lakos, aki elmondta, hogy az előző este leparkolt gépkocsiját
ellopták.
A feljelentés alapján a gépkocsi körözését azonnal megkezdet a rendőrség.
Nem sikerült a bravúr: Újbuda-Ferencváros 28-34
Az Újbuda TC csapata a tizenegyszeres bajnok és Magyar Kupa győztes Ferencvárost fogadta szerdán a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Az idén Bajnokok-ligája selejtező-, majd EHF-kupában szereplő zöld-fehérek nem könnyen, de jogosan jutottak a legjobb négy közé.






