Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 17. hétfő, Laura, Alida

Újbuda

Defibrillátor használatára oktatják a pedagógusokat  

Európában évente átlagosan 700 ezer, Magyarországon naponta 14 ember hal meg hirtelen szívhalál következtében. A megdöbbentő adatról Sirák András mentőorvos tájékoztatott az Újbudai Pedagógiai Intézetben rendezett elsősegélynyújtó tanfolyamon. Az Egészségügyi Minisztérium által indított JESZ program keretében ugyanis az UPI nyert pályázatot, melynek segítségével kerületi pedagógusokat, majd azok diákjait képezhetik ki az életmentésre.

Bohócműsor felnőtteknek  

A közvélemény szerint a bohócok általában a gyermeki kacajokért játszanak, mára azonban kezd megdőlni a klasszikus nézet. Budapesten is több táncszínházban láthatunk bohóc pantomimeseket, legutóbb pedig a Bartók 32 Galériában kísérhettük figyelemmel a Kalap, Kabát című előadás két piros orrú szereplőjének mosolyra ingerlő hétköznapi történeteit.

Negyed század a "Törökugratóban"  

Negyed évszázaddal ezelőtt, amikor Gazdagréten beindult az iparosított technológiával épülő lakótelep terjeszkedése, nemcsak a lakóházak, hanem intézmények több évtizedes története is elkezdődött. Így indult a Törökugrató utcai Általános Iskola élete is, ezelőtt pontosan 25 évvel.

Madárbarát Iskolák Újbudán  

A legtöbb találékonyságot kívánja meg a pedagógusoktól a természettudományok oktatása, hiszen az iskola falai között aligha lehet használható tudást plántálni a diákokba az élővilágról, a természetben előforduló állatokról és növényekről. Ehhez a feladathoz nyújt kapaszkodót a Madárbarát Program, amely hat iskolában indul idén, és amely közvetlen közelről ismerteti meg a gyerekekkel a madarak, mókusok, sünök életét.

Sportol a "köböl"!

Nem csak a kerületi diákolimpián hírnevet szerzett focicsapat tagjai, hanem a többiek többsége is sportol a Köbölben. Ráadásul a gyerekek hazaviszik a mozgás szeretetét, nem véletlen, hogy a hagyományos Családi Sportnapon együtt versenyeznek gyermekeikkel a szülők. 

Shiatsu - Egy ősi gyógymód modern köntösben  

Shiatsu terápiás központ nyílt Újbudán. Bencze Lászlóval, a Magyar Shiatsu Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgetünk az ősi, elsősorban mozgásszervi megbetegedéseket orvosló gyógymasszázsról.

60+ Médiaműhely: Újbudán járt...

Laci bácsival, a kerületben nemrég nyílt háztartási üzletben - gépalkatrészek árusítása, teljes körű szervízelése (Zsombor u. 37.) - találkoztam. A beszélgetés vele, szinte elkerülhetetlen volt. Azonnal mondta; ő Angyalföldön lakik, és az interneten találta, hogy itt nyílt egy új üzlet. Szerinte ezekben az újonnan nyílt üzletekben mindig van valami plusz. Egy kis ajándék, esetleg itt megjavítják a krémkávéfőzőjét, amit máshol nem vállaltak.

60+ Médiaműhely: Megígértem Máriának...

Utoljára akkor találkoztunk. Nyár volt, és izzott a járda, az aszfalt. A Madách téren vágtam keresztül, amikor alakja feltűnt. Olyan ismerős, gondoltam. Haja, vöröses barna haja már őszbe vegyült. Ismerős valahonnan, talán Mária? Elgondolkodva ment, mint mindig, lehajtott fejjel. Már jó ideje nem láttuk egymást. Elszégyelltem magam. Pedig pályatársak voltunk, mi több, az egyetemen évfolyamtársak. Aztán együtt dolgoztunk a Magyar Nemzetnél.

Száztíz éve született Bárdos Lajos zeneszerző

Száztíz éve, 1899. október 1-jén született Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, aki Kodály és Bartók mellett világszerte a legtöbbet énekelt magyar kórusszerző. Rá emlékezetek a Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium tanulói október 20-án. A megemlékezést egy látványos koreográfiával nyitották, ahol száz diák közreműködésével rakták ki a 110-es számot.

A Múzsa-lány filmje

Több mint kétszáz alkotás érkezett a Film-Szabadság-'56 forgatókönyvíró- és ötletpályázatra. A zsűri hét fiatal munkáját választotta ki, amelyeket a Magyar Televízió megfilmesített, és 2009. október 23-án be is mutatott. Az egyik díjazott a Múzsák Csókja tehetségkutató vetélkedő első szériájának nyertese, Kiss Emma lett, akinek "Befürödve" című alkotását október 23-án 17:50-kor tekinthették meg a nézők.

Tölg-Molnár Zoltán festőművész kiállítása a Scheffer Galériában  

Tölg-Molnár Zoltán a festők (és egyben a Magyar Festészet Napja) védőszentjének, Szent Lukácsnak ajánlotta tárlatát, melyet a galéria tulajdonosa, Scheffer Lívia felkérésére rendezett. A nagy mester erre az alkalomra nem csupán legújabb műveiből válogatott, hanem egyfajta visszatekintésként korábbi munkásságának állomásait jelző műveket is kiállított.

Triznya-festmények a Molnár C. Pál Műterem-Múzeumban

Triznya-kocsma Budán címmel nyílt kiállítás pénteken a Molnár C. Pál Műterem-Múzeumban Szőnyi István grafikáiból és Triznya Mátyás festményeiből. Az érdeklődők a tárlaton Triznya Mátyás akvarelljei és Szőnyi István grafikái mellett az egykori nyugati magyar emigráció egyik szellemi központja, a római "Triznya-kocsma" több évtizedes történetének emlékeit is megtekinthetik.

A bérház történetei  

Román György különleges élményfestészetével szomorú apropóból találkozhatott újra a közönség a Bartók 32 Galériában. A festőművész lánya, Román Kati bábszínész idén szeptemberben hunyt el, miután kiadta első novelláskötetét A bérház történetei címmel. Így a nyolcvanas években eltávozott édesapja művészete mellett az ő személyének is emléket állít a Festészet Napján nyílt kiállítás.

Rippl-Rónai és utcatárlat  

Újbuda önkormányzata, minden évben kiemelt támogatója a Magyar Festészet Napja programsorozatnak. Idén a kerületi "fő attrakcióra" az Újbuda Galériában került sor, mely az önkormányzat épületében két év óta folyamatosan ad helyet kerületi művészek alkotásainak.

Oldalak