Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 10. szerda, Nikolett, Hunor

Újbuda

Emléktábla Marton Frigyes háza falán

Az Újbuda Baráti Kör Egyesület és a Marton Frigyes Emlékbizottság emléktáblát avatott Marton Frigyes rendező egykori lakhelyén Újbudán. A mai kabaré műfaj megalapítójára Trunkó Barnabás, valamint Sass József humoristák emlékeztek. A táblát a Lecke utca 7. számú ház falán helyezték el.

II. Modell és Makett Show az Új Buda Centerben

Október 8-án nyit a II. Modell és Makett Show az Új Buda Centerben, amelyet ezúttal két hétvégén át, összesen öt napon keresztül élvezhet a közönség. A programok között szerepel többek között autó és harckocsi bemutató, malacsütés, játék katona festés, gyerekszépségverseny, szimulátoros vasút és repülővezetés, valamint vércukor, koleszterin, és vérnyomás mérés is.

A tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek

Újbuda Önkormányzata minden év október 6-án főhajtással tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei, az aradi vértanúk előtt. A rendezvényt a vértanúk egyike, Shweidel József honvédtábornok emléktáblájánál tartották meg, felidézve a szabadságharc főbb eseményeit.

Választások után

Az önkormányzati választások eredményeként a kerület polgármestere Hoffmann Tamás lett, a Fidesz-KDNP jelöltjei közül tizenhatan, az MSZP-ből öten, az LMP-ből ketten szereztek mandátumot, a Jobbikból pedig egy jelölt jutott be a 24 tagú testületbe. A választások után Dr. Filipsz Andreát, Újbuda jegyzőjét a szavazás menetéről és az elkövetkező időszak feladatairól kérdeztük.

A Jobbik rendszeres lakossági egyeztetésekre készül

A választáson polgármesterjelöltként induló Kerékgyártó Krisztina, a Jobbik Magyarországért Mozgalom megválasztott önkormányzati képviselője is az új testület összetételére reflektált, és az ugyancsak új színfoltként megjelenő Jobbik első helyhatósági szerepléséről mondott véleményt.

Az LMP elégedett választási teljesítményével

Gajárszki Áron, az LMP megválasztott önkormányzati képviselője a választáson a polgármesteri székért lépett ringbe. Az újdonsült politikus az eredmények tükrében beszélt a párt testületben betöltött szerepéről.

Újbuda új polgármestere Hoffmann Tamás

Újbuda új polgármestere Hoffmann Tamás. A Fidesz-KDNP jelöltjei közül 16-an, az MSZP-ből 5-en, az LMP-ből 2-en szereztek mandátumot, a Jobbikból pedig 1 jelölt jutott be az új önkormányzati képviselő-testületbe. ÚJ TARTALOM!!!!

Sikeres volt a kárpátaljai magyaroknak rendezett gyűjtés

Véget ért a Surányi Ilona volt önkormányzati képviselő által indított adománygyűjtő akció. A Gyermekekért XI. Alapítvány a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai falu, Mezővári támogatásáért és a beregszászi magyar főiskola födémrekonstrukciójáért rendezett gyűjtést a Kelenföldi városközpontnál. A néhány nap alatt rengeteg könyv, játék és ruha gyűlt össze, de az alapítvány számos cserepet is eladott.

Újbuda új polgármestere Hoffmann Tamás

Újbuda új polgármestere Hoffmann Tamás. A Fidesz-KDNP jelöltjei közül 16-an, az MSZP-ből 5-en, az LMP-ből 2-en szereztek mandátumot, a Jobbikból pedig 1 jelölt jutott be az új önkormányzati képviselő-testületbe.

Közbeszerzések (27/2009/KBÖ)

27/2009/KBÖ "Park-, játszótér- és sportpályaépítés, illetve felújítás Budapest XI. kerület területén" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai

Molnár Gyula elköszön: Rendet hagyok magam után

Nyolc éven át volt Újbuda polgármestere Molnár Gyula, aki a következő négy évben már nem ekként folytatja a munkáját. A választók döntése szerint az önkormányzat vezetése változik, a testület összetétele is jelentősen átalakul. A leköszönő polgármester az önkormányzati választások másnapján értékelte a szavazás eredményét.

Eredményekkel fogjuk megszolgálni a bizalmat

Az önkormányzati választások eredményeként dr. Hoffmann Tamás a kerületet nyolc évig irányító Molnár Gyulával szemben tudott győzni. Az új vezetőt a választás másnapján az elkövetkező hetek feladatairól és jövőbeni terveiről kérdeztük.

Oldalak