Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 13. szombat, Kornél

Újbuda

Rendkívüli lehetőség az újbudai vállalkozások számára  

Kivételes előnyhöz juthatnak azok az újbudai vállalkozások, amelyek csatlakoznak a Családbarát Újbuda programhoz. A részt vevő cégek jó eséllyel pályázhatnak későbbiekben az Újbuda Önkormányzata által meghirdetett, "Családbarát Vállalkozás" minősítésre, mely a mögöttes vállalati filozófia mellett komoly üzleti előnyöket is hozhat.

Jól halad a körtéri Gomba építése  

Hoffmann Tamás beszédet tart

A külső szemlélő még csak romokat lát, de a nehezén már túl vagyunk – mondta a megbízott tervezőiroda vezetője a Móricz Zsigmond körtéri Gomba helyszínbejárásán. A polgármester szerint kilenc hónap kényszerszünet után – amit az áramátalakítók kitelepítése okozott – láthatóan felgyorsult a körépület revitalizációja, jövő márciusban pedig már megcsodálhatjuk az emblematikus épület új külsejét.

Genovában találkoztak az 50 év fölöttiek munkavállalását támogató országok  

2013. október 25. és 27. között Genovában megrendezték a Senior Capital projekt félidős konferenciáját, melynek célja a projekt eddig elért eredményeinek bemutatása volt az 50 év felettiek képzése, illetve munkaerő-piaci (re)integrációja területén. A háromnapos rendezvény szervezője és házigazdája Lorena Rambaudi, Liguria Régió regionális szociális minisztere volt. A szemináriumok, előadások, workshopok, és technológiai bemutatók témái a projekt területei mellett érintették az idősebb korosztály életminőségének javítását is.

Őszi bajnok a TFSE

A Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság az utolsó őszi fordulójához érkezett. Természetesen ez a két játéknap is rengeteg izgalmat tartogatott számunkra. Szerdán sajnos csak egy mérkőzésre került sor, ugyanis a BME és a KRE Főnixek BTK összecsapása elmaradt. De az az egy meccs minden igényt kielégített. Csütörtökön a Corvinus Futsal és az Óbudai Egyetem kiütéssel győzött, míg a TFSE ezúttal is legyűrte aktuális ellenfelét, így ők lettek az őszi bajnokok.

Közmeghallgatás: kérdések és válaszok a kerületről  

Újbuda Önkormányzata megtartotta éves közmeghallgatását a Polgármesteri Hivatal nagytermében. A fórum minden év végén arra ad alkalmat, hogy a kerület lakossága személyesen tehesse fel kérdéseit Újbuda vezetésének az őket érintő problémákról. A megjelentek elsősorban a közrendet és a közlekedést érintő gondokra vártak válaszokat.

Közbeszerzések (27i/2013/KBÖ)

27i/2013/KBÖ "Csikihegyek iskola bővítése és komplex akadálymentesítési munkái" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai

Megállapodás született a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról  

találkozó, megbeszélés
Mérföldkőhöz érkezett a Jobb Velünk a Világ! 2013 című programsorozat december 3-án az Országházban született megállapodással. Budapest Főváros, a kerületi és a megyei jogú városok önkormányzatai, valamint három minisztérium képviselői ünnepélyes keretek között írták alá azt a szándéknyilatkozatot, mely szerint a programhoz csatlakozók vállalják, hogy 2014-től az eddigiek mellett még két megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak az államigazgatásban. 

Átadták a Cirmos utca felújított szakaszát  

Az önkormányzat 2013. szeptemberében megrendelte az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft.-től a Cirmos utca útfelújítási munkáit a Menyecske utca és Boldizsár utca közötti szakaszon.

Megnyitott az újbudai karácsonyi vásár  

advent, gyertyagyújtás

Iskolai kórussal és egyházi köszöntőkkel nyílt meg az idei karácsonyi vásár az Allee melletti sétányon. Az önkormányzat minden évben minőségi, kézműves portékát kínáló árusokat hív meg a vásárra, akik a házi finomságoktól az ajándéktárgyakig minden jóval ellátják az ünnepekre készülő vásárlókat. A rendezvény zárásaként felkapcsolták a kerület díszkivilágítását is.

Oldalak