Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 4. szerda, Ráhel, Csenge

Újbuda

Alaptalan vádaskodás trafikügyben

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere 2013. június 10-én sajtótájékoztatót tartott a trafikkoncessziók ügyében megjelent vádaskodások kapcsán. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálatának eredménye szerint nem történt visszaélés a koncessziók elbírálása során.

Indul a Gomba-fejlesztés  

Újbuda Önkormányzata a napokban mutatta be az ősz végére megújuló Móricz Zsigmond körtér és Gomba épülettervét.

Honismereti tábor Albertfalván  

Az Albertfalvi Keresztény Társaskör 2010 óta szervez Honismereti Tábort, melynek mottója: "Nem nőhet fel magyar gyerek anélkül, hogy ne látta volna a Szent Koronát, a Parlamentet, a magyarok fővárosát, Budapestet”. Az egy hetes tábort Kárpátalján élő 9-14 éves magyar gyerekek részére szervezik, melynek lebonyolításában a nagyszőlősi Ferences Misszió is nagy szerepet vállalt.

Szerdán is nyitva a gazdagréti piac  

Tönkölybúza kenyér, házi gomolya, parenyica, mangalica - és minden földi jó megtalálható a Gazdagréti termelői piac termékkínálatában. A zöldségekben, gyümölcsökben, tejtermékekben és húsárukban az a közös, hogy mindegyik kiváló minőségű, teljesen természetes házi termék.

Családi Sportnap a Nyékiben  

Barátságos vízilabdameccs, szörfözés, és egy labdafejelő kupa is szerepelt a Nyéki Imre uszodában szervezett sportnap igencsak színes programjai között. Az Újbuda Sportjáért Kft. rendezvényén a legkülönbözőbb ismert sportágakban mérethették meg magukat az újbudaiak, de a mozgás szerelmesei igazi újdonságokat is kipróbálhattak.

20 éves a Humán Szolgáltató  

Fennállásának 20 éves évfordulóját ünnepelte a kerületi Humán Szolgáltató Központ, amely hátrányos helyzetű családoknak nyújt ingyenes szolgáltatást. A központ a családsegítő és a gyermekjóléti tevékenységén keresztül felkészült szakembergárdával segít az ügyfelek pszichés, gyermeknevelési, és szociális problémáin, akik még az adósságkezelésben is számíthatnak a szervezetre.

Államtitkár a katedrán  

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár látogatott el a Petőfi iskolába. A kerület parlamenti képviselője uniós gyakorlatot követve tapasztalatait és intelmeit osztotta meg tinédzserekkel, de az egészségre életmód és a mindennapos testnevelés is szóba került az órán.

Pedagógus bál Kamaraerdőn  

Közel 600 pedagógus vett részt az Újbudai Önkormányzat, valamint az Újbudai Pedagógiai Intézet által szervezett rendezvényen, amellyel a tanárok és óvodapedagógusok egész éves munkáját köszönte meg kerületünk.

Akadályok nélkül  

Új akadálymentesítési szaktanácsadó kezdte meg munkáját a kerületben. A pozícióra jelölt fogja felmérni az újbudai közintézmények, közterületek, iskolák, óvodák és minden olyan kerületi helyszín állapotát, ahol rendszeresen megfordulnak fogyatékkal élő vagy mozgáskorlátozott személyek.

Megújul a Móricz Zsigmond körtéri Gomba  

Újbuda Önkormányzata a napokban mutatta be az ősz végére megújuló Móricz Zsigmond körtér és Gomba épületének akciótervét. A bejárással egybekötött tájékoztatón vázolt rekonstrukciós terv a műemléki védettségű épület felújítása mellett magában foglalja a köztér felújítását, új pihenőhelyek és közművelődési, szabadidő-eltöltési lehetőségek kialakítását.

Elindult az idei Senior Ki mit tud

82 éves szalontáncos, jó hetvenes humorista és ugyancsak a hetedik X-hez közeledő népdalénekes is a fellépők között lesz az idén induló Újbudai Senior Ki Mit Tud vetélkedőn. A tehetség kortalan – üzeni a tehetségkutató mottója, amit a résztvevők évek óta rendre bebizonyítanak azzal, hogy a 2008-ban indult Ki mit tud mára nemzetközivé vált, a jelentkezők száma pedig csaknem megháromszorozódott.

Behívót kaptak a tartalékosok  
 

Katonaruhát, málhazsákot és élelmiszercsomagot vettek át a Petőfi Laktanyába érkező tartalékosok, akik a napokban kapták meg behívójukat, másnap pedig már indultak is az ország valamely árvíz által veszélyeztetett településére. A Magyar Honvédség dandártábornoka a tartalékosok bevetéséről, és az árvízi munkálatokról tájékoztatott.

Árvízhelyzet a hétvégén  

Duna, árvíz

A hétvégére az országban a legmagasabb árvízi készültség volt érvényben, a 2006-os vízállási rekord 30 cm-rel dőlt meg a fővárosban. A Katasztrófavédelem kerületi vezetője arról tájékoztatott, 64 település van komoly veszélyben, több helyen kitelepítéseket kellett végrehajtani, de Újbuda a biztonságosabb területek közé tartozik.

Oldalak