Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 8. vasárnap, Aranka

Újbuda

Dinnyevásásár Kelenföldön  

Az Etele úti templomkert szomszédságában működő zöldség és gyümölcsvásáron hatalmas, akár 20 kilós dinnyék várják a nyár minden napján, hogy a környékbeliek hazavigyék őket. Az őstermelőktől származó, kiváló minőségű magyar áruk rövid időn belül óriási népszerűségre tettek szert.

Én, te, őt! - Tihanyi előbemutató  

Csonka András, Földvári Péter

A Karinthy Színház a tavalyi, nagy sikerű Lovagias ügy című előadás után ismét egy előbemutatóval tért vissza a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpadra. Ezúttal egy kortárs amerikai komédiát mutattunk be a közönségnek Én, Te őt! címmel. A párhuzam a tavalyi bemutatóval azonban nem csak a helyszín, hiszen az előadás rendezője ezúttal is Verebes István volt, és Bajor Imre is újra az egyik főszerepben állt a közönség elé.

Gellérthegyi csúszdapark

A Citadella és a Gellért tér között, a hegy Gellért fürdő felé eső oldalán található ez a retró csúszdákból álló park.

Adományboltot nyitott a Karitász  

A Karinthy Frigyes út 20. szám alatt kezdte meg működését az az adománybolt, melyet a Katolikus Karitász Segélyszervezet vett bérbe az önkormányzattól. Az egykori zöldségeshelyén most olyan üzlet működik, ahol leadhatjuk használt, de jó állapotú ruháinkat, játékainkat, használati tárgyainkat, az ide betérő rászorulók pedig rendkívül kedvező áron vásárolhatják meg azokat. 

Hátrányos helyzetűek üdülése  

csoportkép, gyerekek
Az önkormányzat nyolc többgyermekes, hátrányos helyzetű családnak (39 fő) nyújt üdülési lehetőséget 2013. augusztus 11-16. között a Soltvadkerti Családos Üdülőben.

Oldalak