Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 8. vasárnap, Aranka

Újbuda

Vidám őszköszöntőt rendeztek Őrmezőn  

Tizenkét éve Őrmező úgy döntött: saját ünnepnapot alapít, ahol a városrész minden lakója együtt kapcsolódhat ki. Az évről évre egyre népszerűbb családias hangulatú rendezvény idén elsősorban olyan hagyományos programokkal aratott, mint a Kutyajó Fesztivál, de idén egy ír zenét játszó banda, tánccsoportok és egy illuzionista is színesítette a palettát.

Variációk lecsóra  
 

Kelenföld második Lecsófőző Versenyét tartották meg a hétvégén a Leiningen utcai Speciális Szakiskola kertjében. A tavaly hagyományteremtő céllal megrendezett főzős bulit Ludányi Attila és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselők indították útjára, akiket a helyi gazdapiac sikere ösztönzött a közösség erősítő program megszervezésére.

Reszütyő pályázat

A három legtöbbet like-olt műalkotás ötletgazdája biciklire szerelhető, újrahasznosított molinóból készült, környezetbarát táskát nyer a Cangira nagyvonalú támogatása jóvoltából. Az első tíz helyezettre pedig a Zöldbolt felajánlásának köszönhetően további apró környezetbarát meglepetések várnak.

Malomfesztivál Újbudán  
 

Újbuda első hagyományteremtő, kézműves sörfesztiválja a Lágymányosi öbölben közösség-, és hagyományteremtő céllal valósult meg.

A MALOM SÖRFESZTIVÁL részletes Programja!  

A fesztiválon Malom játék bajnokság: Három nyert játék után minden résztvevő kap egy tombolajegyet, melyet kisorsolunk szombaton és vasárnap az esti koncertek előtt, 20 óra körül. Meglepetés nyeremények, ajándékok várják a résztvevőket!

93 éves nénit akartak kilakoltatni Újbudán  

Hoffmann Tamás nyilatkozik

Sajtótájékoztatón szólította fel Hoffmann Tamás polgármester a kerületi pénzintézeteket, hogy amennyiben szociálisan rászoruló, idős vagy elesett emberrel szemben kívánnak kilakoltatási eljárást indítani, lépésükről előtte tájékoztassák az Újbudai Önkormányzatot.

Mi újság a Futrinka utcában?  

szakmai nap, megbeszélés, találkozó
A Holnap Kiadó felajánlásából egy különleges kiadványt adott át a Hoffmann Tamás polgármester a kerület minden óvodájának, a kerületi óvodavezetőknek tartott szakmai nap keretében a szeptember 17-én.

Első román-magyar kulturalis hétvége a Fonóban  

Román-magyar kulturális hétvégével és hagyományos táncházzal indult az idei évad a Fonó Budai Zeneházban. Szombaton Marian Cozma, vasárnap Halmos Béla emklékkoncert és táncház várta a látogatókat. A Kolozsvárról érkezett fotokiállításon pedig román és magyar fotósok néprajzi ihletésű munkáit lehetett megtekinteni. Az esemény fővédnöke Német Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára volt.

Interjú Verebes Istvánnal  

Verebes Istvánnal Földvári Péter beszélgetett idén nyáron, a Karinthy Színház legújabb, az Én, te őt! című komédia bemutatóját megelőzően.

Ilyen lesz a Bikás domb  

Elkészültek a Bikás dombról szóló látványtervek. A fejlesztésekről szóló videót itt tekinthetik meg.

Újbuda jegyzõje JOGÁSZT keres

A pályázatot Budapest Főváros XI. Kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal jegyzőjéhez címezve a Humánpolitikai Csoporthoz kell benyújtani dupla zárt borítékban a külső borítékot címezve, feltüntetve a "jogász" jeligét. Cím: 1113 Budapest, Bocskai út 39-41.

Oldalak