Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 17. hétfő, Laura, Alida

Újbuda

Ámulat 1-88 évig

Szó szerint ezt a korosztályt láttam magam körül egy hétköznap délelőtt. Együtt és egymás mellett - emlékezve és felfedezve -, lelkesedtek a látottakon.

Hogy hol volt ez az idill?

Lezárult a tanév, itt a vakáció  

Lezárult a tanév, itt a vakáció

Országszerte 1 millió 267 ezer diák számára kezdődött meg a két és fél hónapos nyári vakáció, ebből nagyjából 20 ezerre tehető az újbudai általános és középiskolás tanulók száma. Az idei, 181 napból álló tanév hivatalosan június 15-én, hétfőn zárult le, de több iskolában ekkorra már csak sportprogramokat, kirándulásokat, játékokat és egyéb foglalkozásokat terveztek. Az évzárók a legtöbb helyen ezen a héten zajlanak.

Véget ért a kulturális évad  

Az iskolai vakációval egy időben a kulturális szervezetek is nyári szünetet tartanak, de ez persze nem jelenti azt, hogy közben ne zajlanának az események.

Múzeumok Éjszakája a Műszaki Tanulmánytárban  

2015június1610:00
»
2015június1700:00
Múzeumok Éjszakája a Műszaki Tanulmánytárban

Szeretnek-e a robotok múzeumba járni? Erre az izgalmas kérdésre igen könnyen megkaphatják a választ látogatóink a „Múzeumok Éjszakáján” a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában.

Múzeumok Éjszakája a Műegyetemen  

2015június2015:00
»
2015június2100:00

A műegyetemi könyvtár idén is csatlakozott a Múzeumok Éjszakájához. Programjainkkal a Műegyetemet és tehetséges hallgatóinak munkáját állítjuk a középpontba.

Újbudán már helyükön az új BUBI gyűjtők  

További öt helyre került BUBI gyűjtőállomás Újbudán. A közbringa rendszer idén nyáron összesen 22 új gyűjtőállomással, 616 dokkolóhellyel és 50 kerékpárral bővül Budapesten, ezek telepítése folyamatos.

Akadálymentes gasztroélmények

Vajon milyen kritériumoknak kell megfeleljen egy kávézó, cukrászda, étterem ahhoz, hogy nyugodt szívvel ajánlhassuk bármely speciális igényű, fogyatékkal élő ismerősünknek?

Adománygyűjtés a Tranzitban  

Adománygyűjtés a Tranzitban

Rászoruló kerületieket támogat a Tranzit Art Cafe és Újbuda Önkormányzata közösen. Adománygyűjtő akciójuk során germekruha, játék és könyvfelajánlásokat várnak.

Ötméteresek után bajnok az OSC Felnőtt csapata  

Kiélezett csatában, ötméteresek döntöttek a második meccsen az OSC Felnőtt csapata javára a Budapesti Vízilabda Szövetség felnőtt bajnokságának döntőjében. A vizipolo.hu összefoglalója.

Oldalak