Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Vízipók-csodapók a víz világnapján

Újbuda   |   2019, március 19 - 14:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

A hétvégén országosan több moziban is premier előtt vetítik a március 22-ei víz világnapja alkalmából a környezettudatosságra nevelő Vízipók-csodapók című egészestés rajzfilm digitálisan felújított változatát. Az 1983-ban készült egészestés rajzfilm digitálisan felújítva április 18-tól látható a mozikban, a Mozinet forgalmazásában. A film a természet szeretetére és a környezet védelmére is tanít.

A víz világnapja alkalmából a premier előtti vetítéseket a WWF Magyarországgal és nemzeti parkokkal együttműködve rendezik meg. Azok a gyerekek, akik életükben először mennek moziba, "első mozim" csomagot kapnak ajándékba, amely többek között matricát és a WWF Magyarország vizes témájú, interaktív foglalkoztató füzetét tartalmazza - olvasható a szervezők közleményében.
Mint írják, azok között, akik március 23-án, szombaton 10-kor a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban nézik meg a filmet egy pár Tisza cipőt sorsolnak ki, azok között pedig, akik ezen a hétvégén nézik meg a filmet és a https://www.facebook.com/vizipokmozi oldalra feltöltik a jegyüket egy másik pár sportcipő lel majd gazdára.
A WWF hazai alapítványa több mint 25 éve dolgozik a hazai erdők védelméért, vizes élőhelyeink megőrzéséért, az éghajlatváltozás mérsékléséért és az őshonos fajok megóvásáért. Mára folyóink és természetes árterületeink több mint 90 százaléka eltűnt, nagyon fontos tehát a megmaradt területek megőrzése és helyreállítása - áll a közleményben.
Mint írják, vizeink mindannyiunk létének alapját képezik - fontos, hogy az értékeivel tisztában legyünk, és személyes élményeken keresztül kötődjünk hozzájuk. Ezért is ajánlják kicsiknek és nagyoknak egyaránt a Vízipók-csodapókot.
A film több mint fél éven át tartó digitális felújítása során kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat és a színeket is felfrissítették. A közleményben idézik Mikulás Ferencet, a Kecskemétfilm igazgatóját, a film producerét is, aki szerint a felújítás után szebb lett a film, mint eredeti formájában.

MTI