Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 12. szombat, Miksa

Visszavonták a piros figyelmeztetést - a legjelentősebb káreset Újbudán volt

Újbuda   |   2014, október 22 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Szerdán hajnalban visszavonta a vihar miatt korábban kiadott harmadfokú, piros figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat. Jelenleg másodfokú figyelmeztetés van érvényben a szél, illetve a sok eső miatt. A legjelentősebb fővárosi káreset a XI. kerületben történt.

Több mint 220 esetben riasztották a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit az országból az erős szél és a jelentős csapadék miatt. A fővárosi tűzoltók tíz esethez vonultak ki a hajnali órákban a vihar miatt - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Tájékoztatása szerint a legjelentősebb káreset a XI. kerületben, a Kosztolányi Dezső téren volt, ahol egy 200 négyzetméteres molinót megtépett a szél. A járókelőket veszélyeztető molinót a fővárosi tűzoltók eltávolították. Egy autót is kiszabadítottak az Egér úton az Andor utcánál összegyűlt csapadékvízből, a forgalmat akadályozó víz időközben megszűnt - közölte a szóvivő.
Visszavonták a piros figyelmeztetést - a legjelentősebb káreset Újbudán volt
Az országban 140 esetben kidőlt fák, 21-21 alkalommal leszakadt vezetékek és megrongálódott épületek, hatszor elakadt, árokba csúszott járművek miatt volt szükség a katasztrófavédelem beavatkozására. Több helyen vizet kellett eltávolítaniuk.

MTI/Újbuda