Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Vidéken nagyobb mértékű a lazítás

Újbuda   |   2020, május 20 - 11:01Nyomtatóbarát változatSend by email

Magyarország legnagyobb részén május eleje óta lazább az élet, mint a koronavírus-járványban leginkább érintett Budapesten és Pest megyében.

Május 4-étől időbeli korlátozás nélkül kinyithatott vidéken – Pest megyét leszámítva – az összes üzlet, bevásárlóközpont, de a 65 évnél idősebbek továbbra is csak a 9 és 12 óra közti idősávban vásárolhattak mindenhol, az annál fiatalabbak pedig az előtt vagy után. (A helyi piacok nyitvatartási rendjéről, illetve arról, hogy ott mikor várják az időseket, a helyi önkormányzatok dönthettek.)

Látogathatóvá váltak a strandok, a szabadtéri fürdők, a múzeumok és az állatkertek. Az éttermek, kávézók, büfék, presszók kerthelyiségeiben, teraszain már bő két hete lehetett enni-inni. Május 18-ától kezdve már a belső termekben is tartózkodhatnak vendégek, ám az arc eltakarására és a másfél méteres védőtávolságra vonatkozó szabályok érvényben maradnak – közölte a múlt heti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ugyanekkor megnyithattak a szabad területen lévő vidéki játszóterek, parkok (tapasztalatok szerint sok helyen ennek már elébe mentek). A szállodák és a panziók a megyékben fogadhatnak vendégeket.

A rendezvényekre vonatkozó általános korlátozások még vidéken is érvényben maradtak, az egyházi eseményeket viszont már meg lehet tartani, csakúgy, mint a polgári házasságkötés ceremóniáját és a temetéseket (a megfelelő távolság mellett). Június 1-jétől azonban akár már 200 fős lagzik is rendezhetők vidéken. Nézők nélkül, zárt kapuk mögött sporteseményeket is lehet szervezni, és az amatőr szabadidős sportnak sincs akadálya. Mindezek a lazítások május 18. óta az addig Budapesttel azonos megítélés alá eső Pest megyére is vonatkoznak a kormány múlt heti döntése értelmében.

Vidéken már május második hétvégéjén beindult az élet, különösen a kiülős vendéglátóhelyeken, vízpartokon. Budapesten (és Pest megyében) mindeközben hatályban voltak a március 28-án életbe léptetett kijárási és nyitvatartási korlátozások, az ott élők kizárólag alapos indokkal hagyhatták el otthonaikat, ebbe a munkavégzés, egészségügyi ellátás, vásárlás mellé belefért az együtt élő családtagok közös kimozdulása is. Az azért már a fővárosban is éreztette hatását, hogy a korábbiakkal ellentétben nem zártak le egyes népszerű zöld területeket (Margitsziget, Óbudai-sziget). A parkok megteltek az egy-két méteres távolság megtartására törekvő látogatókkal, kocogókkal, a kispályákon fociztak, kosaraztak. A vendéglátóhelyek továbbra is kizárólag elvitelre szolgálhatták ki az érkezőket, de az amúgy is így működő helyek, kávézók, fagyizók forgalma láthatóan megélénkült. Korábban a kormány azt kommunikálta, hogy a budapestiek nem mehetnek el a vidéki nyaralóikba, ez végül úgy tisztázódott, hogy természetesen mehetnek – ennek megfelelően helyi beszámolók szerint sok üdülőhelyen majdnem rendes előszezoni víkend volt.

Újbuda