Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 12. szombat, Miksa

Versengenek a vásárlók a dél-budai lakásokért

Újbuda   |   2017, szeptember 26 - 13:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

A XI. kerület kiemelkedően teljesít a lakásépítések számát, illetve a már eladott ingatlanok arányát tekintve. A XXII. kerület ugyan jóval kevesebb épülő projekt helyszíne, azonban itt is hasonlóan magas a már megvásárolt lakások aránya.

A dél-budai részen a Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisában szereplő, jelenleg is zajló 19 fejlesztés mintegy 16 százalékát teszi ki a teljes épülő lakásállománynak, ha csak azokat a lakóházakat vesszük figyelembe, amelyekben minimum 20 lakás helyezkedik el. Ennek nagy része nem meglepő módon a XI. kerületben zajló projekteknek köszönhető. 2700 új lakás készül ebben a kerületben, amit csak a XIII. kerület közel 5800 épülő lakóingatlana előz meg. Bár már vannak teljesen befejezett épületek, a vásárlóknak még várniuk kell, ugyanis az eladásra kínált, vagy már megvásárolt otthonok nagy része várhatóan 2018 végén, illetve 2019 közepén készül el.

Hiába a rengeteg építkezés, a kereslet olyan nagy a főváros ezen területén, hogy a XI. és XXII. kerületben kínált közel 3000 lakás csupán egyharmada maradt megvásárolható idén nyáron. A legnagyobb projekt 299 új lakás megépítését foglalja magába, ezekből már egyetlen szabad lakás sem érhető el azok számára, akik most vágnának bele a vásárlásba. A XXII. kerületben összesen 150 az épülő lakások száma, ezeknek is csupán a 30 százaléka maradt a piaci kínálatban.

A Dél-Budán zajló 19 projekt közül 8 esetében is több, mint 200 lakásos lakóházakat fejlesztenek, ezek a hatalmas volumenű beruházások minden vásárlói igényt igyekeznek kielégíteni, 19 millió forinttól kezdve egészen 105 millióért is vásárolható például egy 120 négyzetméteres négyszobás lakás. A fajlagos árak átlagosan 600 ezer és 1 millió forint között mozognak, lokációtól, emelettől, felszereltségtől függően. Az ingatlanok szinte mindegyikében található erkély vagy terasz, ezek mérete néha az 50 vagy akár a 100 négyzetmétert is meghaladhatja. A teljesség igénye nélkül, felsoroltunk néhányat az épülő projektek közül:

forrás:portfolio