Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Vérplazma adására kérik a gyógyultakat

Újbuda   |   2020, április 29 - 16:46
Nyomtatóbarát változatSend by email

Vérplazma adására kérik a koronavírus-fertőzésen átesett, gyógyult betegeket a szakemberek. Mostantól a koronavirusplazma.hu címen is várják donorjelöltek jelentkezését.

Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese ismertette: egy donortól levett plazmából három vérkészítményt állítanak elő, ez a jelenlegi protokoll alapján egy beteg terápiás dózisát jelenti. A koronavirusplazma.hu oldalon tájékoztatnak a lehetőségről és jelentkezni is lehet ott. Ismertette: egy donortól mintegy 600 milliliternyi plazmát nyernek, amelyet az OVSZ Karolina úti intézményében fél órán belül feldolgoznak, speciális készítmény lesz belőle. Különböző beavatkozásokat végeznek rajta, hogy a legveszélyeztetettebb betegcsoportnak is be tudják adni, és ennek köszönhetően a készítmény már egy nap múlva beadható a következő betegnek.

Jelenleg egy - más, súlyos betegségben is szenvedő - beteget kezelnek plazmaterápiával. Egy hete van az intenzív osztályon, pénteken, szombaton és vasárnap kapta meg három részletben a kezelést. Ígéretesnek tartják nála ezt a kezelést.