Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Változó szabályok, átgondolt beépítés

Újbuda   |   2018, június 28 - 16:02Nyomtatóbarát változatSend by email
Június 28-án tartotta az első félév utolsó ülését az újbudai képviselő-testület. Több építési szabályzatot is elfogadtak, változtatási tilalmat rendeltek el a Gellérthegy és Szentimreváros újabb részére, és a parkolási rendszer módosításának kérdését is megvitatták. Az ÉMI egykori telkét magában foglaló területre vonatkozó szabályozási terv nem szerepelt napirenden, így annak majdani elfogadásáig a változtatási tilalom továbbra is érvényben marad.

Enyhíthet a parkolási nehézségeken Újbudán, hogy a főváros május végi döntése értelmében minden kerület saját hatáskörben módosíthatja szabályait – derült ki az újbudai képviselő-testület ülésén. A XI. kerületet is érintve az elmúlt években több nagyszabású közlekedésfejlesztési beruházás is megvalósult. Az agglomerációból érkező tíz­ezer ember egyre nagyobb számban hagyja autóját a város „kapujában”, és váltanak tömegközlekedési eszközökre. A problémával kapcsolatos lakossági bejelentések nyomán több vizsgálatot is indított az önkormányzat, majd ezek eredményei alapján kezdeményezte a kerület a parkolási szabályok megváltoztatását, ami több év alatt, fokozatosan, több ütemben lép majd életbe a későbbiekben, az állandó újbudai lakhellyel rendelkezők kedvezményének megtartása mellett.

A képviselő-testület szavazott több új építési szabályzat elfogadásáról is. A Budaörsi út, a Kőérberki út, a Repülőtéri út és Budaörs határa által határolt területre vonatkozó szabályzat biztosítja például a metróberuházással kapcsolatos 2500 férőhelyes P+R parkoló helyigényét is. A Gazdagréti út, a Rétköz utca, a Háromszék utca, a Sasadi út, a Budaörsi út, a Hegyalja út, az Érdi út és a Törökbálinti út által határolt területre vonatkozó szabályzat pedig egyebek mellett arról rendelkezik, hogy a természetvédelmi szempontból kiemelkedő értékű területen a kis- és kertvárosias jelleget meg kell tartani, a zöld felületeket meg kell őrizni.
Az ÉMI egykori telkét magában foglaló terület szabályozási terve nem szerepelt az ülés napirendjén, így a változtatási tilalom továbbra is érvényben marad. Az önkormányzat átgondolt, a lakók igényeit szem előtt tartó szabályozás kidolgozására törekszik, és a majdani beruházásokat tekintve az a szándéka, hogy a kerület városrészei egységes arculat mentén formálódjanak. Még tervezés és egyeztetés alatt áll a Gellérthegyre, Szentimrevárosra és Lágymányosra vonatkozó kerületi építési szabályzat, azaz a KÉSZ 2. üteme, de már látszanak azok a területek, ahol a korábbi szabályozáshoz képest megfontoltabb, differenciáltabb, esetenként korlátozóbb építési szabályokra van szükség annak érdekében, hogy a városrész terhelése ne növekedjen, a városkép ne torzuljon. A szabályzatot várhatóan ősszel fogadhatja el a képviselő-testület, addig változtatási tilalmat rendeltek el a Gellérthegy kialakult lakóterületi részére és Szentimreváros ‘30-as években épült lakótömbjére.
A képviselők arról is határoztak, hogy az önkormányzat 30 millió forinttal támogatja a Rátz László utcai Montágh Óvoda újabb, autista gyermekeket fogadó csoporttal történő bővítését. A munkálatok elvégzéséhez szükséges további 40 millió forintot a Klebelsberg Központ biztosítja.
A képviselők módosították a fás szárú növények védelméről szóló rendeletet is, amely egy esztendeje már egyben kezeli a magán- és a közterületi fakivágás pótlására vonatkozó intézkedéseket. A mostani változások az egyértelműsítést szolgálják, illetve a lakók részére engedményeket tartalmaznak.
A képviselő-testület ülésén Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna jegyző és Hoffmann Tamás polgármester kitüntetéseket adott át. Újbuda környezetének védelméért elismerő címet kapott dr. Victor András biológia-kémia szakos tanár, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület korábbi elnöke, az Újbudai Séták programsorozat koordinátora, valamint dr. Havas Péter biológia-kémia szakos középiskolai tanár, pszichológus, pedagógiai szakpszichológus, az önkormányzat egészség- és környezeti nevelési szakértő tanácsadója. Az Újbuda kiváló közszolgálatáért elismerő címet dr. Berkovics Gáborné és Kulcsár Viktória részére adományozták.

Takács Viktor főépítész:

https://youtu.be/eQZ6e1pMdOA

Büki László városgazdálkodási igazgató:

https://youtu.be/mK9cFbMEO9E

Újbuda