Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 16. szerda, Gál

Ünnepi megemlékezés a Fonóban

Újbuda   |   2015, március 17 - 23:35
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata és a Fonó Budai Zeneház közös megemlékezést tartott március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.

Népi játékokon, táncokon, dalokon, meséken és koncerten keresztül elevenítették fel a neves történelmi korszakot és a forradalom eseményit a Fonóban március 15-én. Hoffmann Tamás polgármester szerint a Fonó Budai Zeneház fontos kulturális színfoltja a kerületnek és Budapestnek, ezért is döntöttek úgy, hogy idén a népzenén keresztül ünnepli Újbuda március idusát. A legkisebbek népi játékokon, meséken, dalokon keresztül ismerkedhettek a történelemmel. Juhász Katalin néprajzkutató a ’48-as forradalomhoz kötődő meséket gyűjtött össze, melyeket Fábián Éva pedagógus és Máté Móric táncpedagógus adott elő. A gyerekek Kossuth nótákra meneteltek, megismerkedtek a dunántúli ugróssal, a verbunkos táncokkal, toborzókkal is.

Az Egyszólam és a Kalamajka együttes - Juhász Katalin gyűjtéséből származó - Megütik a dobot című lemezt adta elő. - Régóta foglalkoztat, hogyan lehet a történelmet átélhetőbbé tenni. Így jött az ötlet, hogy a nagy eseményeket és hősöket megörökítő dalokat csokorba szedve, zenés történelem órát hozzuk létre – mondta a néprajzkutató.

H.L.