Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Újra szárnyal a Millennium Flacon

Újbuda   |   2016, január 15 - 09:25Nyomtatóbarát változatSend by email

Kerületi versenyzője is van idén a Budapest-Bamako Rallynak, amely a Lurdy Ház elől indult január 15-én. Balla Csaba és társa Vadász Zsolt útját az önkormányzat is támogatta, azaz jótékonysági céllal juttat adományt afrikai falvakba.

Január 15-én 14 órakor startolt el a „Zéró” Beruházási Csoport csapata a Lurdy Háztól azzal a reménnyel, hogy hónap végéig teljesíti a 9 ezer kilométeres távot a 84-es rajtszámú Millennium Flacon Version 2.0-ás jármű, azaz egy 1100 köbcentis Trabant segítségével. Spirit kategóriában bolondos, mulatságos, öreg autókkal lehetett nevezni, aki pedig volt olyan kalandvágyó, hogy 25 évnél idősebb, kétkerék meghajtású kelet-európai járművel, (például Moszkviccsal, Ladával), oldalkocsis motorral, mentővel, fagyis kocsival, kosaras autóval vagy akár hókotróval induljon, ingyen nevezhetett.

- Szeretnénk megmutatni a világnak, hogy nincs szükség 15 milliós járműre. Egy 300 Eurós régi típusú autóval digitális technika nélkül is megközelítő a Föld bármelyik pontja – állítja Vadász Zsolt Csonti, aki Millennium Flacon 1.0-val nem csak a 2015-ös Bamako Rally-t teljesítette, hanem ugyanezen év januárjában eljutott az északi sarkkörön túlra is. Az Űrszemétnek is becézett járművel Balla Csaba és Vadász Zsolt tavaly elnyerték a Bamako Low Budget különdíjat, következő projektjük India felé vezet, Kőrösi Csoma Sándor nyomában.

A szentimrevárosi Balla Csaba 21 éve csatlakozott egy hegymászással, természetvédelemmel foglalkozó baráti társasághoz. Útjaik során részt vesznek európai vezetett túrákon, raknak műfészket, gyűrűznek madarakat és szednek szemetet is ha kell. Ebből a társaságból került ki az idei páros a Budapest-Bamako rallyra. A futam az elmúlt 10 évben nem csupán a legnagyobb szaharai rallyvá, hanem a legnagyobb jótékonysági autósport-eseménnyé is vált. Minden alkalommal kiemelkedő karitatív eseménynek számít Maliban és Mauritániában. Minden csapat ajándékokkal és adományokkal felszerelkezve érkezik a világ 5. és 6. legszegényebb országába. A magyar kezdeményezésű flúgos futam évente körül belül 1 millió euró értékben juttat egészségügyi felszereléseket, tanszereket és egyéb karitatív adományokat a világ legszegényebb régiójába. A legkiemelkedőbb karitatív munkát végző csapat nyeri el a Teréz Anya Jótékonysági Díjat.

Újbuda Önkormányzata évek óta csatlakozik a különféle jótékonysági akciókhoz, vagy tölt be kezdeményező szerepet. Szervezett már adománygyűjtést kárpátaljai magyarok számára, illetve tesz rendszeresen felajánlásokat kerületi, országos és testvérvárosi szinten is. A „Zéró” beruházási csoport támogatásával most a kontinensen túlra is juttat adományokat. Higiéniai eszközöket (törlőkendőket, ragtapaszokat), közlekedést segítő eszközöket (fényvisszaverő pántot) és gyermekek számára oktatási eszközöket (füzeteket, ceruzákat, ollókat, gyurmákat) küld Afrikába, amit a versenyzők útjuk során egy-egy szegényebb faluban megállva osztanak szét.

H.L.