Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Újbudán kezdődött a budapesti Design Hét

Újbuda   |   2017, október 9 - 09:42
Nyomtatóbarát változatSend by email

Október 6-án, a Sztregova utcai Artus Stúdióban vette kezdetét a design magyarországi eredményeit, a gazdaságban és a társadalomban betöltött szerepét bemutató Design Hét Budapest. A 150 féle programot magába foglaló rendezvénysorozat a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj átadásával kezdődött. A rendezvény díszvendége a Dán Királyság.

Tíz projekt nyerte el 2017-ben a Magyar Formatervezési Díjat, amelyet a Design Hét Budapest megnyitóján adtak át. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ez alkalommal elmondta: Magyarország soha nem lesz ásványkincsekben gazdag ország, nekünk a szellemi erőre kell koncentrálni és arra az adottságra, amely a tudásban rejlik. Kiemelte: ha ezt nem aknázzuk ki, Magyarország nem tud versenyképes maradni. - A formatervezési díj átadójának legfontosabb üzenete, hogy mindenkinek lehet olyan ötlete, amely, ha eljut egy piacképes termék megvalósításáig, akkor az versenyképesebbé tudja tenni Magyarországot, segíti a magyar gazdaságot segíti - mutatott rá a miniszter. A Design Hét idei díszvendége a kreatív iparáról is ismert Dánia. Varga Mihály szerint van mit tanulni Dániától, hiszen piacvezetője a területnek. Tanulságosnak nevezte, hogy a formatervezésben a nemzeti hagyományok alapul vételével is lehet világszínvonalú termékeket létrehozni.

A nemzetgazdasági miniszter által meghirdetett formatervezési pályázatára 2017-ben 300 versenymű érkezett, ezek közül négy kategóriában és három különdíjjal tíz projektet ismert el a bírálóbizottság, Koós Pál, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem intézetigazgató docensének elnöklésével. A díjazott munkák között van vezeték nélküli okosfitneszezköz, multifunkcionális kerékpáros kiegészítő, társadalmi problémákra reflektáló ruhakollekció és a reformáció tanait bemutató köztéri installáció is.

A díjátadón termék kategóriában Magyar Formatervezési Díjat kapott az XBody Actiwave vezeték nélküli okosfitneszeszköz, amelyet a XI. kerületben működő Maform dizájnstúdió készített, valamint Pápai Lilla filozófiai háttérrel készült, Wyhoys nevű ruhakollekciója, amely olyan problémákra reflektál, mint a környezetszennyezés vagy a "fast-fashion" okozta munkaerő-kizsákmányolás.

Terv kategóriában Fabricius-Nagy Emese személyre szabható táskakollekciója, valamint a Maform Shoka elnevezésű multifunkcionális kerékpáros kiegészítője nyerte el az elismerést. A kerékpáros okoseszköz lámpa, útvonalkövető, csengő és lopásgátló egyszerre.

A reformáció szellemiségét bemutató Reform500 köztéri installáció a vizuális kommunikáció kategóriában kapott díjat. Szabó Levente és Polgárdi Ákos interaktív munkájának köszönhetően a járókelők a reformációhoz kapcsolódó legfontosabb gondolatokkal találkozhatnak a járólapokon a Kálvin téren. Ugyanezen kategóriában kapott Magyar Formatervezési Díjat Balla Dóra HV 100 projektje, amely Huszár Vilmos munkásságának állít emléket könyv formájában. A könyvben a tervező által konstruált betűcsalád Huszár Vilmos plakáttervein alapul.

A diák kategória díjazottja Vas Ádám, a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem hallgatója lett, akinek Vital nevű beltéri légszűrőjében algatelep szűri a levegőt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíját a Perceptual Thinkers csoport ruhakollekciója kapta, amely különleges megoldásaival az autizmus egyre több embert érintő problémájára hívja fel a figyelmet. Az Emmi Oktatásért Felelős Államtitkárságának különdíjával Orr Péter Tactilis nevű készségfejlesztő játékát ismerték el, amely a befogadó dizájn szemléletével készült, megosztva a közös játék örömét vakok és látók között. A Magyar Formatervezési Tanács különdíjasa Lévay Ariel Aurora nevű asztala lett.

A Magyar Formatervezési Díjjal egy időben odaítélt Design Management Díjat idén a Szilvio Kft. - HAMERLI/1861 Kesztyűmanufaktúra nyerte el. Ezzel olyan gazdasági szervezeteket ismernek el, amelyek példaértékűen és stratégiai értelemben használják a dizájnt.

 

Az év egyik legrangosabb kreatívipari seregszemléje, a Magyar Formatervezési Tanács által szervezett Design Hét Budapest mára messze kinőtte elnevezése határait. A hivatalosan október 6-15. között tartott rendezvénysorozat programjai egész hónapban zajlanak a kiállítóterekben, ráadásul Budapest, Pécs és Sopron mellé idén Győr is felsorakozott a programhelyszínek közé. A közel 150 esemény egyike Nyitott Stúdió néven engednek betekintést a kreatív műhelyek munkájába, általában előzetes regisztráció mellett.

Az idei Design Hét mottója a STRAT, hangsúlyozva a kreativitásban rejlő dinamizmust, a változtatni képes erőt. Ezúttal a feltörekvő mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a pályakezdő alkotók kerülnek fókuszban. A programsorozat védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, amelynek elnöke szerint egyre fontosabb elvárás a kreatívipari vállalkozásokkal szemben a mérhető, gazdasági vagy társadalmi értelemben is kimutatható siker. Łuszcz Viktor úgy véli, ez egy termék vagy szolgáltatás esetében megnyilvánulhat sorozatgyártási érettségben, szignifikáns közönségelérésben, esetleg a káros vagy csak elavult eljárásokat kritikus méretekben felváltani képes fenntarthatósági eredményekben. Ezen gondolatok jegyében állt össze a START - Elemi design kiállítás, amely pályakezdő magyar designerek alkotásait mutatja be a megnyitónak is helyet adó, küllemében is az újrakezdést szimbolizáló ARTUS Stúdióban, amely egy felújított iparcsarnokban található. - Mivel a design esetében mindig fontos újdonságérték mellett idén a piacképesség is kiemelt hangsúlyt kapott, kézenfekvő volt, hogy díszvendég országként Dániát invitáljuk a Design Hét Budapestre – mondta Osvárt Judit projektvezetőj. - A dán design sok szempontból követendő példa, hiszen alkotásaik egyszerre újszerűek és időtállóak, vállalkozásaik a stabil gazdasági teljesítmény mellett bátrak és megújulni képesek, világhírű egyéniségeik pedig ágazati szerepük és befolyásuk ellenére továbbra is nyitottak és közvetlenek - emelte ki Osvárt Judit a megnyitón, amelyen részt vett Kirsten Geelan dán nagykövet is.

T. K.