Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Újbudai helyszín kapott dicséretet a Budapest Építészeti Nívódíj átadóján

Újbuda   |   2018, november 16 - 15:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Graphisoft Park fogadóépülete és a kőbányai ügyfélszolgálati központ épülete kapta idén a Budapest Építészeti Nívódíjat. Kiemelt dicséretet kapott az őrmezői P+R parkoló és pavilon épülete.

A Budapest Építészeti Nívódíjra olyan Budapest közigazgatási területén található alkotásokkal nevezhettek, amelyek Budapest építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják. Idén 18 pályamű közül választotta ki a díjazottakat a zsűri, a két nagydíj mellett kiemelt dicséretet kapott az Új Hegyvidék Galéria, a Palatinus Strandfürdő műemléki főépülete, egy kőbányai háziorvosi rendelő rekonstrukciója, valamint az őrmezői P+R parkoló és pavilon épülete. A díjátadót a Fuga Budapesti Építészeti Központban tartották.

A zsűri tagja volt Szalay-Bobrovniczky Alexandra mellett Csomay Zsófia belsőépítész és Mártonffy Miklós, Csapó Balázs, Aczél Gábor, Kovács Csaba, valamint Z. Halmágyi Judit építészek.

Az indoklás szerint a műszaki leírásban megfogalmazott célkitűzések végül is valósággá váltak: „a tervezés során a szokásos hazai közlekedési infrastruktúrák gyakran silány minőségű világának meghaladása s ezen a műfajon belül új etalon megmutatása volt a cél. A parkoló kiosztása, kényelmes gyalogos sétányra szervezett működési rendje, a szükségesen túlmutató növénytelepítés, a gondosan összeválogatott utcabútorok, a magasabb minőségű anyagok beépítése, a vízelvezetés rafinált megoldása mind-mind egy erőteljes koncepció mögé rendezve szolgálják ezt a célt.” A zsűri szerint „a felépítmény átlátszósága, szerkezeti könnyedsége (és profizmusa) jó értelemben áll ellentétben a szint alatti, negatív világ tömör, vájt sziklaüregekre emlékeztető homogenitásával. Ez még azzal együtt is igaz, hogy a felszíni íves formák a föld alatt is megismétlődnek, továbbá, hogy a megvalósult felületek (beton és kismozaik) színviszonyai nem igazán meggyőzőek. Összességében azonban ki kell jelentenünk: soha rosszabbat ebben a városban!”