Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 9. kedd, Emőd

Újbuda a városnegyedek vetélkedőjében

Újbuda   |   2015, július 21 - 14:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

Két év telt el azóta, hogy az Urbanistán összecsaptak a budapesti városnegyedek és több fordulós viadalban kiderült, hogy melyikük az olvasók kedvence. Akkor a ferencvárosi József Attila-lakótelep nyert toronymagasan (nyomában Wekerlével és Újlipóciával). A verseny újraindult, most az újbudai városrészekről lehet szavazni.

Folytatódik az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka, a városrész-bajnokság, melynek első fordulójában a XI. kerület városrészei versenyzenek. Újbuda Budapest legnépesebb kerülete. Ha önálló település lenne, akkor Pécset megelőzve ez lenne az ötödik legnagyobb magyar város. A főváros nyugati részén elterülő városrész mindent összevetve magas presztízsű, hiszen nem csak képletesen vágyódunk Nyugatra, de mivel Nyugat-Európa és a Budapest mellett másik fejlett, észak-dunántúli régiónk felől vezető úthálózat is itt torkol a fővárosba, a logisztikai előnyeit is sokan kihasználják a területnek.

Újbuda ingatlanárai nem csillagászatiak, mégis a 265 ezer forintos négyzetméterárával a drágább Budapesti kerületek közé tartozik. A Budaörsi út az újbudai árakat is kettészeli, az út északi részén fekvő városrészek átlag négyzetméterárai 3-assal kezdődnek, a déli részén meg még a 2-es a jellemző. A Budaörsi út által határolt északi, hegyvidéki részen a legdrágább városrész címet Pösingermajor nyeri el a maga 374 ezer forintos átlagárával. A közeli szomszédságban tanyázó Hosszúréten valamivel olcsóbban, 358 ezer forintos négyzetméteráron lehetett ingatlanhoz jutni. Sasadon, Spanyolréten, Madárhegyen, a XII. kerületi Sashegyen szinte hajszálpontosan megegyező 333 ezer forint az átlagáron vették meg az eladó ingatlanokat 2014-ben. A kínálati árakban már borul ez az egység, Madárhegy és Spanyolrét kihúz a körből, a városrészek eladói tartják legmagasabban az ingatlanárakat. Ezekben a városrészekben 500 ezer forintos átlagáron válogathatunk az eladó ingatlanok közül, miközben Sasad vagy Sashegy 80 ezer forinttal olcsóbban kínálja ugyanazt. Gazdagrét 232 ezer forintos átlagárával a legolcsóbb városrész címet nyeri el. A szocializmus építészeti remekművének számító a lakótelepi lakásokhoz olcsóbban lehet hozzájutni nem csak a statisztika, hanem a tapasztalatok szerint is.

A Budaörsi út déli oldalán a 260 ezres átlagár a jellemző. Itt a legdrágább Szentimreváros 265 ezer forintos négyzetméterárral, Kelenföld és Lágymányos pedig szorosan követi, 259 illetve 257 ezer forintos áraival. Budapest határán fekvő Kőérberek 250 ezer forinttal hozza a második legolcsóbb városrész címet, de a szomszédos Kamaraerdő hatalmas meglepetéssel a befutó, 423 ezer forintos átlagára valószínű, hogy egy-egy adásvételnek köszönhető.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.