Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 21. vasárnap, Dániel, Daniella

Újabb magyar film Oscar esélyes

Újbuda   |   2018, január 23 - 14:48
Nyomtatóbarát változatSend by email

Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

Enyedi Ildikó műve egy chilei, egy libanoni, egy orosz és egy svéd alkotással lesz versenyben a díjért, amelyet a phjongcshangi téli olimpiai játékok miatt a szokásos február helyett március 4-én adnak át Los Angelesben, 90. alkalommal.
Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia.
A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a tavalyi berlini filmfesztiválon, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat.

MTI