Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Új módszerekkel csalnak a termékbemutatókon

Újbuda   |   2015, augusztus 17 - 12:12
Nyomtatóbarát változatSend by email

Új módszereket alkalmaznak a csaló vállalkozások, lakásokban rendeznek termékbemutatókat, illetve korábban megvásárolt termékek visszavételét ajánlják fel - mondta Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője az M1 csatornán.

A fogyasztóvédelmi hatóságnál 2008 óta kiemelt ellenőrzési területnek számítanak a termékbemutatók, mert ezeken évről évre egyre súlyosabb szabálytalanságokat tapasztaltak. Tavaly óta be kell jelenteni a termékbemutatókat a helyi jegyzőnél, illetve az elállási idő 14 napra nőtt - idézte fel a szóvivő, hozzátéve, hogy ezeket a szigorításokat próbálják a csaló vállalkozások kijátszatni.
Új módszer, hogy váratlanul becsengetnek és termékbemutatót tartanak, illetve előre megszervezik ezeket lakásokban - ismertette Kiss Anita.
Felhívta a figyelmet egy másik módszerre is: vannak olyan vállalkozások, amelyek a korábban megvásárolt termékek visszavételét ajánlják fel újabb összeg ellenében. A fogyasztóvédelmi hatósághoz eljutott esetekben a vállalkozás eltűnt a termékkel és nem adta vissza a pénzt, ami már csalás, rendőrségi ügy - közölte.
A fogyasztóvédelmi hatóság továbbra is azt javasolja, hogy a termékbemutatókon a helyszínen senki ne írjon alá semmit, az egészségügyi vizsgálatokkal összekötött bemutatókon kínált termékek esetében pedig érdemes a vásárlás előtt a háziorvossal beszélni - hangsúlyozta az NFH szóvivője.

MTI