Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 16. szerda, Gál

Tovább csökkentek az online lakásbiztosítási díjak

Újbuda   |   2016, március 8 - 14:18
Nyomtatóbarát változatSend by email

Folytatódott az online kötött lakásbiztosítások átlagdíjának lassú csökkenése tavaly a Netrisk.hu adatai szerint, a díjak az elmúlt két évben 3,5 százalékkal mérséklődtek - közölte a biztosításközvetítő portál.

Míg 2013-ban 23 200 forint volt a Netrisk.hu-n megkötött lakásbiztosítások átlagdíja, 2014-re 22 700, míg 2015-re 22 400 forintra csökkent. Az alkusz közleménye szerint az ügyfelek egyre inkább kezdenek a lakásbiztosítások esetében is odafigyelni arra, hogy évfordulókor legalább összehasonlítsák meglévő szerződésüket a piacon található más lehetőségekkel. Ez is az oka annak, hogy - bár az azonnali kötések továbbra is jelentős túlsúlyban vannak - az évfordulós kötések aránya két év alatt 10-ről 35 százalékra nőtt.
A lakásbiztosítások 40-50 százalékát öt évnél régebben kötötték, a biztosításukat online intézők körében ugyanakkor jóval nagyobb a váltási gyakoriság. Azok közül, akik már korábban is interneten intézték lakásbiztosításukat, tavaly 49 százaléknyian egy év leteltével választottak új szerződést, további 25 százalék két, míg újabb 14 százalék hároméves szerződését cserélte újra - hívta fel a figyelmet a közleményben Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.
A Netrisk.hu tapasztalatai szerint tavaly a megkötött lakásbiztosítások 33 százalékához igényeltek külön egy vagy több kiegészítő biztosítást. Leggyakrabban a tető, ablak és oldalfal beázása ellen kötöttek kiegészítő biztosítást az ügyfelek, ezt követték a családi balesetbiztosítások, a besurranó tolvajlás elleni biztosítások, a bővített vagy különleges üvegkár-biztosítások, az ebtartói felelősségbiztosítások, illetve az elfolyt víz megtérítését szolgáló biztosítások.
Az ügyfelek kiegészítő biztosítások iránti igénye, illetve a piaci verseny miatt egyre több biztosító kínál olyan lakásbiztosítási csomagokat, amelyek már eleve tartalmaznak egy vagy több kiegészítő fedezetet is - áll a Netrisk.hu közleményében.

MTI