Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Törőcsik Mari és Dr. Náray-Szabó Gábor Újbuda új díszpolgárai

Újbuda   |   2016, november 13 - 09:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő valamint a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett vegyészprofesszor november 11-én, a Kerület Napján rendezett gálaesten vehette át díszpolgári címét Hoffmann Tamás polgármestertől.

Törőcsik Mari kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Színésze a magyar színjátszásban és filmművészetben maradandó értékeket létrehozó életművéért, generációkra ható női főszerepeiért, valamint Újbuda iránti szeretete és ragaszkodása elismeréseként érdemelte ki díszpolgári oklevelét. A művésznőt vastaps kísérte a pódiumhoz, miközben kiment átvenni az elismerést. Lapunknak elmondta, szívéhez közel áll minden, ami Újbudával kapcsolatos. Bár egészségi állapota miatt kérdéses volt, hogy el tud-e jönni a díszvacsorára, „ő egy becsületes Mari, ezért mindenképpen itt a helye” – tette hozzá.

Törőcsik Mari nem csak a kerületnek, egész Magyarországnak büszkesége. A valaha legtöbbet díjazott magyar színésznő, a Körhinta, az Édes Anna, a Szamárköhögés című filmek, valamint félszáz színházi darab szereplője. Kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész, a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze.

Újbuda másik idei díszpolgára Dr. Náray-Szabó Gábor vegyészprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, számos nemzetközi tisztséget tölt be, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével is tüntették ki. A szakember a tudományos életben kifejtett több évtizedes kutató-fejlesztő és oktató munkássága, valamint a közéletben kifejtett tevékenysége miatt vált érdemessé a kitüntető címre.

A díszpolgári okleveleket Hoffmann Tamás polgármester a Kerület Napja alkalmából rendezett gálaesten adta át a kitüntetetteknek. A zárófogadáson hangoztatta: Újbuda szépül és velünk épül, népessége folyamatosan nő. A fejlődés töretlen, üteme a jövőben sem törik meg, hiszen számos területen várható jelentős beruházás. A jövőben például a Duna-part mentén népesülhet be hatalmas iparterület.

Az Újbuda díszpolgára címet minden évben, a kerület napján, vagyis november 11-én adják át ünnepélyes keretek között. Az első díszpolgári kitüntetést 1991-ben adták át. Az önkormányzat rendelete szerint a kerület díszpolgárává azok választhatók, akik a városrész fejlődéséhez kiemelkedő teljesítményükkel vagy életművükkel hozzájárulnak. A kitüntető címet az elmúlt 25 évben a magyar kultúra és tudományos élet olyan jeles képviselői kapták meg, mint dr. Habsburg Ottó Európai Parlamenti képviselő, a Páneurópai Unió nemzetközi elnöke, Grosics Gyula az Aranycsapat legendás kapusa, Makovecz Imre Kossuth-díjas építész vagy a közelmúltban elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző és karmester.

A Kerület Napja alkalmából a díszpolgári címek mellett polgármesteri dicséreteket, valamint az Újbuda kiváló intézményvezetője, az Újbuda mesterpedagógusa cím, az Újbuda szolgálatáért elismerés, az Újbuda gyermekeiért elismerés, az Újbuda kiváló vállalkozója cím, az Újbuda kiváló iparosa elismerés, az Újbuda sportjáért életműdíj és a Családbarát Vállalkozás Újbuda cím átadására is sor került.

T. K.