Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Toborzónap lesz a Petőfi Laktanyában

Újbuda   |   2015, szeptember 7 - 11:58Nyomtatóbarát változatSend by email

Toborzónapot napot tart kedden a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) és az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a Petőfi laktanyában.

Vanyur Tibor, az MH HKNYP parancsnoka M1 műsorában arról beszélt, hogy céljuk mindenkivel megismertetni a katonák életét, felkelteni az érdeklődést a katonai hivatás iránt, hogy megtalálják a Magyar Honvédség utánpótlását.
Budapesten a Petőfi laktanyában kedden tartják a toborzónapot, de az egész országban minden megyeszékhelyen vannak régebben "hadkieg" néven ismert toborzóirodák. Ott - a parancsnok szerint - mindenkinek elmondják, hogy mik a bekerülés feltételei, milyen körülményekre, milyen illetményekre számíthatnak a hadseregben.

A Petőfiben kedden 10 órakor a honvédség központi zenekara indítja a napot, az egész napos program keretében pedig az érdeklődők megismerhetik a dandár életét és feladatait. Lehetőség nyílik bepillantani a katonák körleteibe, megtekinthetik a fegyverszobákat, de lesz zenekari, díszelgő, katonairendész- és haditechnikai bemutató is – mondta Ádám Barna, az MH 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka.