Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Többet költünk gyerektáboroztatásra

Újbuda   |   2015, július 28 - 11:47
Nyomtatóbarát változatSend by email

A nyári táborok ára nem emelkedett a tavalyi évhez képest. Mégis 10 százalékkal többet költenek a szülők a táboroztatásra. Ottalvós tábor esetén átlagosan 34 ezer forintot költöttek a szülők, míg egy napközis tábor esetén 15 500 forintot.

"Végéhez közeledik a nyári szünet és a táborozási szezon, ezért készítettünk egy felmérést a táborozók és szüleik megkérdezésével az idei szokásokról" - mondta az InfoRádiónak Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője. A felmérés eredménye szerint viszonylag mobilak a magyarok, ugyanis a szülők a gyerekekkel átlagosan körülbelül 90 kilométert utaznak, míg napközis táborok esetében körülbelül 13 kilométert tesznek meg a vakációs lehetőségért. Érdekesség, hogy a legnagyobb távolságra a Győr-Moson-Sopron megyei Hegykőről a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókra utazott a család, ez 356 kilométer és a megcélzott helyszín egy nindzsa sporttábor volt.
A legnépszerűbb időszak a július hónap, a gyerekek 64 százaléka ezekben a hetekben táborozik. Egyre gyakoribb, hogy a szomszédos országokban élő külhoni magyarok is hazánkba küldik táborozni a gyerekeket, ilyen forrásországok például Ausztria, Románia, Szerbia és Szlovákia.
Egyre népszerűbbek a magyar, mint idegen nyelv típusú táborok is, ezek a családok jellemzően olyan külföldiek, ahol valamilyen magyar felmenővel rendelkeznek, vagy az egyik szülő magyar és szeretné, ha a gyerek gyakorolná a magyar nyelvet.
A táborárak nem növekedtek a tavalyi évhez képest, viszont idén többet költünk a táborokra, vagy hosszabb időre vagy drágább tábort választottak a szülők a gyerekeknek. Ottalvós tábor esetén átlagosan 34 ezer forintot költöttek a szülők, míg egy napközis tábor esetén 15 500 forintot.
Jó hír azoknak, akik még augusztusra nem foglalták le a táborozást, hogy közel 80-90 tábor található a Táborfigyelő oldalán, amelyek nagyjából 200-220 turnust kínálnak az érdeklődők részére, 20 kategóriába sorolva, árra és témára is szűrhetően.

forrás:inforádio.hu