Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Tippek szmogriadó esetére

Újbuda   |   2017, január 24 - 17:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

Van megoldás, ha a családi autó nem közlekedhet Budapesten a szmogriadó miatt – mondta a fővárosi önkormányzat ügyfélszolgálati irodájának illetékese. A szmogriadó miatt a fővárosból kitiltott autók forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód: 0; 1; 2; 3; 4, de azis előfodulhat, hogy a forgalmi nem tartalmaz környezetvédelmi besorolást.

Érdemes betegszállítót, taxit rendelni, vagy ismerős segítségét kérni abban az esetben ha környezetvédelmi besorlolás miatt nem lehet használni a családi autót szmogriadó idején. Az is előfordulhat, hogy az agglomerációból kell hazatérni például Újbudára, de ezt nem lehet, mivel a forgalomkorlátozó intézkedés minden nap 6 órától 22 óráig tart. Ezen intervallumon kívül jöhetünk-mehetünk akár régi kocsival is. Ugyanakkor a szmogriadót kihirdető rendelet értelmében számos kivétel van, amelyekre a közlekedési tiltás nem érvényes. Ilyenek például a helyi, helyközi és távolsági közúti közösségi közlekedés, a taxi-szolgáltatás, a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt járművek által közrefogott járműoszlop; a mozgáskorlátozott, illetve az őt szállító személy járműve, amennyiben a mozgáskorlátozottságot igazoló dokumentum jól láthatóan a szélvédőnél van elhelyezve.

Ha a nem megfelelő környezetvédelmi besorolású autó fizetős parkolóban állt szmogriadó idején, akkor elszállításáig este 10 óráig kell várni, de közben fizetni kell a parkolás díját, illetve sürgős esetben el kell szállíttatni.

A forgalomkorlátozó intézkedés nem vonatkozik az M0-s Budapest Főváros közigazgatási területén áthaladó szakaszaira és Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében a következő útvonalak szakaszaira: Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Szépjuhászné útja-Budakeszi út-Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Nagyrét utca-Máriaremetei út-Hidegkúti út-Budapest közigazgatási határa. Ezekre az útvonalakra szóló mentességet Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosai a lakóhelyet vagy tartózkodási helyet igazoló hatósági igazolvánnyal (lakcímkártyával) igazolhatják. Ha valaki figyelmen kívül hagyja a rendeletet, akár 150 ezer forintos pénzbírsággal is sújthatják.

T. K.