Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 13. szombat, Ipoly

Testületi ülés: több forráshoz juthat Újbuda

Újbuda   |   2020, január 23 - 13:37
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda képviselő-testülete január 22-én tartotta legutóbbi ülését, amelyen egyebek közt elfogadták az idei fővárosi forrásmegosztási rendelet tervezetét.

A napirend előtti felszólalások után a nyílt ülésen tizenegy pontot tárgyaltak a képviselők. Újbuda önkormányzata elfogadta a Fővárosi Önkormányzat 2020. évi forrásmegosztási rendeletének tervezetét. Ennek értelmében Újbuda Önkormányzatát 10 600 905 000 forint bevétel illeti meg, ami az előző évben tervezett eredeti előirányzathoz képest 970 281 000 forint növekedést jelent.

Szintén megszavazták a képviselők a Diószegi út–Daróczi utca–Bocskai út–Karolina út által határolt terület építési szabályzatát, az Újbuda közterületein parkolók várakozási díjáról szóló rendelet módosítását, valamint döntöttek a Brassó úton lévő honvédelmi akadálypálya hosszú távú közterületi használatáról és a GAMESZ (Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat) alapító okiratának módosításáról. Ezen a testületi ülésen született döntés arról is, hogy az önkormányzat megalakítja az Újbudai Közalkalmazotti Érdekegyeztető Fórumot.

A képviselő-testület elfogadta a lejárt idejű határozatok végrehajtására vonatkozó polgármesteri és jegyzői tájékoztatót is. A tavalyi év önkormányzati működésével kapcsolatban Hintsch György alpolgármester kiemelte: nehéz és izgalmas időszakon van túl Újbuda, hiszen két választás is volt, de az önkormányzat minden munkatársa kiemelkedő munkát végzett, így a kerület működése 2019-ben is jó volt. A hivatal dolgozóinak köszönetét fejezte ki Dr. László Imre polgármester és Hoffmann Tamás korábbi polgármester is.

Zárt ülésen tárgyalták az egybegyűltek az ÖBÖL XI. Kft. önkormányzati felügyelőbizottsági tagjának kijelölését és a fakivágási ügyben történt fellebbezést.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orosz hadifoglyok Újbudán  

Fotó: fortepan/Országos Széchényi Könyvtár

Az „orosz” foglyok egy része nemzetiségét tekintve nem volt orosz, és több nyelvész rájött, hogy ez kitűnő lehetőség a finnugor nyelvi kapcsolatok kutatására. Munkácsi Bernát az Esztergom melletti táborban talált adatközlőkre. Volt olyan pillanat, amikor ott 73 mordvint, 56 cseremiszt (saját nyelvükön: mari), 39 votjákot (udmurt), 2 zürjént (komi) tartottak nyilván. A kutató az udmurtoktól legkevesebb 522 népdalt, 30 mesét és elbeszélést, 53 néprajzi közlést, 9 pogány imádságot, több találós kérdést, közmondást és tengernyi, addig tudományosan feldolgozatlan szót gyűjtött.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.