Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Téli hangulat a Kérő utcában

Újbuda   |   2017, november 16 - 13:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

A tél szépségeit megörökítő alkotásokból nyílt fotókiállítás az Újbudai Önkéntes Koordinációs Központban. A 60+ Fotókör tagjainak csoportos tárlatát Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg november 14-én.

A 2009-ben alapított és azóta is rendkívül aktív fényképészekből álló alkotógárda minden évben rendez egy nagyobb, tematikus kiállítást. Idén a tél szépségeit örökítették meg 60+ Fotókör tagjai, a 23 fotós 33 képét a Kérő utcai Újbudai Önkéntes Koordinációs Központban lehet megtekinteni.

A megnyitón először Áment Erzsébet, a fotókör vezetője mondott köszöntőt, majd Hoffmann Tamás polgármester fejezte ki örömét, hogy a nyolc éve működő fotókör tagjai minden évben aktívan részt vesznek Újbuda kulturális életében, és gratulált a Senior Ki Mit Tud versenyen elért kiemelkedő teljesítményhez is. Először fordult elő ugyanis, hogy a tehetségkutató versenyan a fotóművészet kategória első három helyét a 60+ Fotókör tagjai szerezték meg.
A megnyitó hangulatát az Újbudai Ezüstkar előadása emelte, Békési Gyöngyi karnagy a közönséget is bevonta az éneklésbe. Az kórus fellépését Vermes Mária Erdélyben készült fényképfelvételeinek vetítésével, és egy Gyimesről szóló előadással köszönte meg a fotókör.

D. B. S.