Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tavaszi zsongás a Malomban

Újbuda   |   2019, március 29 - 13:21
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Fehérvári úti Malom Galériában T. Szabó Magda vidám, tavaszi képeiből nyílt kiállítás március 27-én. Köszöntőt mondott Ludányi Attila önkormányzati képviselő, citerán Kiss László játszott. A Bklub-Galéria Egyesület szervezésében látható tárlat április 23-ig várja az érdeklődőket.

T. Szabó Magda 1958-ban a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban kezdte művészeti tanulmányait, abban az intézményben, amit 1778-ban Mária Terézia alapított Schola Graphidis Budensis néven. Az iskola igazgatója a szentendrei művésztelep alkotója, Kántor Andor festőművész volt, alakrajzot és ábrázoló geometriát olyan művészek oktattak, mint Viski Balázs László és Sikuta Gusztáv. A történelmet és a művészettörténetet M. Kiss Pál és Maksay László tanították, de az orosztanár Sárpataky László és a kémiát tanító Molnár Róza „Rózsi néni” is akadémiát végzett festőművész volt. A kisképzőről a Budapesti Műszaki Egyetemre vezetett az út, ahol 1967-ben okleveles építészmérnökként végzett T. Szabó Magda. A gellérthegyi, Számadó utcai társasházak tervei mellett számos épülettervet készített, közülük sok meg is valósult. Aktív tervezői pályáját befejezve tért vissza a képzőművészethez. Az egykori iskolájában működő Székely Bertalan Képzőművészeti Kör tagjaként heti rendszerességgel folytat rajztanulmányokat, illetve nagy lelkesedéssel fest. Itt készült alkotásai április 23-ig láthatók a Malom Galériában.

D. B. S.