Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Tanösvény, ahogy a gyerekek látják

Újbuda   |   2017, november 13 - 14:22
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az önkormányzat Zsombolyai utcai épületének dísztermében tartották az idei multimédiás verseny eredményhirdetését. Ugyanezen a rendezvényen tartották az állatok világnapjára kiírt pályázat díjátadóját is november 9-én.

Óvodásokkal és iskolásokkal telt meg az önkormányzat díszterme november 9-én, a gyermekeket Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte. Az idei multimédiás versenyre környezetvédelmi témájú pályaművel lehetett nevezni, a legjobbakat a helyszínen zsűrizték és díjazták a kerület vezetői. A legkisebbek még az állatok világnapján kapták feladatként, hogy mutassák be, milyen szerintük az igazi madárbarát kert. A feladatot kreatívan oldották meg, a legjobb alkotásokat ki is állították a nagyteremben. A díjakat Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester adta át a Kerület Napja rendezvénysorozat keretében.

A versenyre nagyobb diákok is pályázhattak, nekik vegy egy meglévő kerületi tanösvényt kellett bemutatniuk, vagy tervezhettek egy sajátot valamely kerületi helyszínre. A tanulók multimédiás prezentációval tették érdekesebbé előadásukat. Munkáikat szakmai zsűri értékelte, a zsűri elnöke Jankó István önkormányzati képviselő volt.
A multimédiás verseny célja volt, hogy felhívja a figyelmet a környezet védelmére, lehetőséget adjon a gyerekeknek előadókészségük, szóbeli kommunikációjuk fejlesztésére, miközben elmélyítik tudásukat a multimédiás eszközök használatakor. A rendezvény fővédnöke Simicskó István országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszter és Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere volt.

D. B. S.