Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 20. csütörtök, Rafael

Tanévnyitó fesztivál a Savoya Parkban

Újbuda   |   2016, augusztus 8 - 12:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közös tanévnyitó fesztivált rendez a Savoya Park és Újbuda Önkormányzata. Az ingyenes program egész nap a gyerekekről és a családokról szól, fellép egyebek mellett Horváth Charlie, a Magashegyi Underground, Oláh Gergő és az Animal Cannibals is.

Vidám a Park! címmel egész napos, ingyenes tanévnyitó fesztivál lesz augusztus 27-én a Savoya Parkban. A bevásárlóközpontban délelőtt 10-kor indul a program: a kisszínpadon fellép az X-Faktorból ismert Oláh Gergő, az Animal Cannibals, valamint meseslágereket ad elő Kékkovács Mara és Peller Károly. Lesz pecsétgyűjtős játék is, amelynek teljesítői között 100 forint értékű osztálykirándulást sorsolnak ki. Késő délutántól szabadtéri koncertekkel folytatódik a program: az épület parkolójában 16.30-tól Petruska ad koncertet, a Magashegyi Underground 18 órakor lép színpadra, zárásként pedig Horváth Charlie és zenekara koncertezik.

Újbuda