Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Táncoló babszemek

Újbuda   |   2018, január 18 - 12:04Nyomtatóbarát változatSend by email

Knap Zoltán fotóriporter könyvében csaknem kétszáz kép mutatja be az Újbudai Babszem Táncegyüttes életét. A gyerekek alkotta néptáncegyüttes fellépései mellett a kulisszák mögé is bepillantást nyerünk.

Lámpaláztól pityergő kislány, botos táncot járó, népviseletben hujjogató kicsi és nagyobb gyerekek láthatók Knap Zoltán fotós Táncoló Babszemek (Dancing Beans) című albumában. A karácsony előtt a Fonóban bemutatott kiadvány – amelyet az együttes mögött álló egyesület adott ki – a hagyományokat híven őrző Újbudai Babszem Táncegyüttes mindennapjait örökíti meg fekete-fehér és színes fotókon. A könyv szerkesztésében Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész segített, akinek egész pályáját végigkísérte a tánc és a mozgás megörökítése.

Knap Zoltán eleinte apaként vett részt a Fonó Budai Zeneház gyerekeknek szervezett táncházában, amikor három és fél éves kisfia kezdett el népi táncot tanulni (kisebbik fia nem sokkal később, két és fél esztendősen csatlakozott a csapathoz). A Bors című napilap fotórovatát vezető szakember már öt éve kíséri figyelemmel az együttes életét.

– A képeken elsősorban a tánc okozta örömöt szeretném láttatni – mondta lapunknak a fotóriporter. – A színfalak mögötti élet is nagy hangsúlyt kap az albumban: kiderül, hogy a gyerekek miként lesznek úrrá izgalmukon, hogyan élik meg a tanárok támogatásával az előadás előtti perceket – tette hozzá a több sajtófotó díjjal elismert fotográfus.

A szakértők szerint az élet más területein is nagy hasznát veszik a tánctanulásnak a gyerekek. Fogékonyabban tanulnak memoritereket, zenét, és nem jelent nekik nehézséget, ha mások előtt kell szerepelni.

T. K.