Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tánc az összetartozásért

Újbuda   |   2017, június 8 - 13:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata, testvértelepülései és a Fonó Budai Zeneház flashmobbal, népzenei programokkal és táncházzal várták az érdeklődőket június 2-án és 3-án a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.

A Kárpát-medence különböző tájegységeinek hagyományait felvonultató néptánccsoportok mutatkoztak be a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett kétnapos rendezvényen a B32 Galéria és Kultúrtérben. A bemutatókon túl flashmobbal és táncházzal színesítették a programot a szervezők, így olyanok is csatlakozhattak az eseményhez, akik még csak most ismerkednek a lépésekkel. A program Újbuda Önkormányzata és testvértelepülései részvételével valósult meg, a vendégeket Simicskó István országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszter, valamint Szabolcs Attila és Csernus László önkormányzati képviselő köszöntötte.

Simicskó István szerint eljött az idő, hogy abból a traumából, amelyet Trianon jelentett Magyarországnak erőt gyűjtsünk a jövő küzdelmeihez. Hozzátette: azzal a döntéssel, hogy június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánították, megerősítették az egymásba vetett hitet. Magyarország honvédelmi minisztere a 97 évvel ezelőtti eseményeket és a modern kori társadalmi problémát állította párhuzamba. Kiemelte: a mostani időszakban különösen fontos a nemzeti összetartozás, mert Európában és a világ más területein is sajátos folyamat kezdődött meg. – Hihetetlen mértékű tömeges bevándorlás, egyfajta új típusú honfoglalás indult el, amely arra figyelmeztet minket, hogy nekünk, magyaroknak itt, a Kárpát-medencében, új fajta nehézséggel kell szembenézni, de a kérdés ugyanaz marad, mint évszázadokkal ezelőtt: meg tudunk-e maradni magyarnak? – tette hozzá.

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartott beszédében Simicskó István azt is elmondta: a kultúránkat, a nyelvünket, valamint azt a tudást, amit ránk hagytak szüleink, nagyszüleink, tovább kell vinni, és át kell adni a gyermekeknek.

K. A.