Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 27. hétfő, László

Táborválasztás: ne várd a júniust!

Újbuda   |   2019, május 24 - 11:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is számtalan tábor közül válogathatnak a kerületi iskolások, illetve szüleik – pénztárcától és igénytől függően lehet szemezgetni a napközis és a bentlakásos, a közelben rendezett és a külföldi utazással járó táborok között. Újbuda Önkormányzata is változatos programkínálattal igyekszik a szülőknek segítséget nyújtani, no meg a hagyományos Kamaraerdei Nyári Napközis Táborral, ahol csak az étkezésért kell fizetni.

Nem felhőtlen öröm a szülőknek a nyári vakáció: a gyermekek napközbeni felügyelete majdnem minden családban fejtörést okoz, hiszen nincs az a munkahely, amely adna ennyi szabadnapot. A nagyszülők, rokonok terhelhetősége is véges – kevés az olyan család, ahol ne kellene egy, két, három hetet „valahogy megoldani”.
Óriási a kínálat különböző színvonalú és árú nyári programokból: lehet külföldön nyelvet tanulni heti háromszázezer forintért, de van balatoni katamarántábor hetente alig 110 ezerért is – a határ a csillagos ég. Az iskolák saját táborai persze jóval olcsóbbak, ám már február-márciusban, a meghirdetésük után szinte azonnal betelnek. Általában ezek jelentik a nyári tervezés alapját is: a szülők ilyenkor az általuk ismert pedagógusokra bízzák a csemetét, akinek biztonságot jelent az iskolatársak ottléte is. Sokaknak a nyári bentlakásos tábor jelenti az elszakadás következő fokozatát is: jó néhány gyerek ilyenkor megy el először egy-másfél hétre otthonról idegenekkel. Ez mindenki számára megterhelő lehet, az új helyzethez nem csupán a kicsiknek, de szüleiknek is alkalmazkodniuk kell.
A megfelelő logisztika – mikor van/vannak a kiválasztott nyári táborok, mikor ér rá a család minden tagja közösen nyaralni, a nagyszülők mit tudnak vállalni –, vagyis az időpontok összeegyeztetése mellett a legnagyobb problémát a köztes idő kitöltése jelenti. Nemcsak a gyerekek felügyeletéről és ellátásáról kell gondoskodni (az ebédről, a tízórairól meg az uzsonnáról), de időről időre a szórakoztatásukról is. Az elektronikus, számítógépes játékok és egyéb figyelemlekötők minden szülő számára csak kompromisszumot jelentenek: „amíg a gépet püfölik, nem egymást ütik” – mondogatják az ilyen tevékenységről.
A június közepétől szeptember elejéig tartó 11 hét értelmes kitöltéséről igyekeznek gondoskodni az újbudai intézmények, amelyek kedvezményes áron kínálnak napközbeni elfoglaltságot, egyszersmind fejlődési lehetőséget a XI. kerületi gyermekeknek. A képző- és iparművészettől a táncon, más kultúrák megismerésén, színjátszáson és drámapedagógián át a személyiség- és képességfejlesztésig terjed a kínálat, amelyben természetesen idén is ott lesz a kerület két nagy hagyományú tábora.
A kiemelkedő tehetségű gyermekeket ismét Soltvadkerten várják. A tanulmányi versenyeken elért jó helyezés mellett tanáraik, szüleik ajánlása alapján is bekerülhetnek a gyerekek a tehetségfejlesztő táborba, amelynek költségeihez az önkormányzat jelentős összeggel járul hozzá – vagyis az ára igencsak kedvező.
Mindenkit vár ugyanakkor a Kamaraerdei Nyári Napközis Tábor: a természetvédelmi terület közelében fekvő létesítmény esetében nemcsak a programok és a lehetőségek sokasága vonzó, hanem az ár is, hiszen itt csupán az iskolában megszokott étkezési térítési díjat kell a szülőknek kifizetni. A tábor területén az elmúlt időszakban számtalan fejlesztést hajtottak végre: megújult a hangosítás, a nagy sátor lelátója és színpada, felújították a vizes­blokkokat, a foglalkoztatókat, új KRESZ-parkot hoztak létre. A táborozók szórakoztatásáról animátorok is gondoskodnak versenyek sokaságával, emellett két homokos strandröplabda-, két kosárlabda- és két műfüves focipálya, valamint két felújított feszített víztükrű medence várja őket. A melegben sokat segíthetnek majd a felszerelt új párakapuk, míg a kisebbek leginkább az ugrálóvárnak örülhetnek.
A táborokba általában a tanév végéig lehet jelentkezni (van példa május végi és június 20-i határidőre is, lásd táblázatunkat), de sehol sem érdemes sokáig várni: a helyek betelnek, ajánlatos időben dönteni, és nem megvárni a júniust.

A kerületi sporttáborokról szóló összefoglaló itt érhető el: https://sport.ujbuda.hu/esemenyek/ujbuda-nyaron-is-egyutt-mozdul-sportta...


(Újbuda)

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Kiteljesedés plakátokon  

Karinthy Márton – Karinthytok; Harcsa Veronika – Kassák-koncert; Grecsó Krisztián, Kollár-Klemencz László, Oltai Kata – Formabontók. Az elmúlt több mint öt évben egyebek közt ezekhez a XI. kerület kulturális helyszínein bemutatott előadásokhoz készített plakátokat Kollányi Julianna, az Újbuda újság tördelője és tervezőgrafikusa.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.