Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Szőnyi Erzsébetet köszöntötték a Tavaszi Hangversenyen

Újbuda   |   2019, május 17 - 12:19
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is több százan vettek részt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében megrendezett Újbudai Tavaszi Hangversenyen május 15-én. Az évek óta önkormányzati támogatással megvalósuló minősítő hangverseny fővédnöke Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester volt. A rendezvényen Farkas Krisztina, Újbuda Kulturális és Köznevelési Bizottságának alelnöke is részt vett.

Az Újbudai Pedagógiai Iroda szervezésében megtartott Újbudai Tavaszi Hangversenyen Gyurcsó Gyuláné irodavezető köszöntötte a résztvevő több száz diákot, pedagógusokat, karvezetőket és szülőket, majd Jankó István önkormányzati képviselő, Újbuda Kulturális és Köznevelési Bizottságának elnöke mondott beszédet. - Legyen a zene mindenkié! - idézte Kodály Zoltán szavait, majd a fiatalokat a zene megélésére bíztatta. Kiemelte: a közös éneklés semmihez sem fogható, ezért is támogatja az önkormányzat az eseményt.

A rendezvényen kórusművekkel, zongorajátékkal és virágcsokorral köszöntötték Kodály Zoltán egykori tanítványát, a 95 éves Szőnyi Erzsébetet, aki sokat tett a Kodály-módszer elterjedéséért, maga is több zeneművet, tankönyvet írt és pedagógiai munkássága kiemelkedő. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, karvezető, zenepedagógus, kiváló művész megköszönte a meghívást és az ajándékokat, a kerület vezetésének támogatását. Elmondta: számára a legnagyobb öröm, hogy látja közel egy évszázados munkásságának eredményességét. Szőnyi Erzsébet Újbudához is kötődik, számtalanszor vett részt iskolai kórusversenyeken, hangversenyeken, a Szent Imre Gimnázium dísztermében is járt zenei eseményeken. Korábban sokat dolgozott a Nemzetközi Kodály Társaság első központjában, a Karinthy Frigyes úton.

Az idei Újbudai Tavaszi Hangversenyen összesen tizenhat kórus hétszáz tanulója énekelt, a nyitó és záró produkcióban közel négyszáz újbudai diák hangja zengte be a Szent Imre Gimnázium dísztermét.

D. B. S.