Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 12. szombat, Miksa

Szombaton indul az Artus jubileumi évada

Újbuda   |   2015, szeptember 9 - 12:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Szombaton kezdődik az idén 30 éves Artus alkotó műhely ünnepi évada: a Fonóval közös születésnapi rendezvény keretében koncert, kiállítás, performansz várja az érdeklődőket Budapesten, a Sztregova utcai épületben.

A jubileumi estét egy új produkció bemutatója követi, 17 tagú kórussal, tajcsi művészekkel október 9-én a Müpában, Cseppkánon címmel - olvasható a társulat közleményében. Mint írják, az Artus alkotó műhely egyaránt jelenti a 2000 négyzetméteres elhagyatott gyárépületből kialakított Sztregova utcai Stúdiót, valamint az itt alkotó 30 művész interdiszciplináris kollektíváját. A Stúdió rendszeres programjai között szerepelnek az Artus társulat előadásai, képzőművészeti kiállítások, valamint vendégelőadások és kulturális események a társművészetek területéről.
Az Artus Társulat 1985 óta működő független kortárs fizikai színház, működésük során több mint 50 előadást hoztak létre, amelyeket 25 országban mutattak be.
Az Artus Stúdió 15 éve működik a Fonó mögötti gyárépületben. Az alkotó műhely szombaton ünnepli fennállásának 30. évét, a Fonó pedig 20. évfordulóját. A két társaság a Kapunyitási pánik című összművészeti fesztivállal ünnepel a Sztregova utcában: koncertek, kiállítás és közös tortázás is várja a közönséget. Este 8 órától a 2010-ben indult Kérész Művek előadása, a Régész művek látható, amelyben egyetlen estén a társulatot alapító, volt és jelenlegi tagok játszanak együtt.
A jubileumi év ünnepi sorozata ezután is folytatódik: szeptember 26-án és 27-én a Promenád című mozgó előadással várják a közönséget. Az Artus és a Stereo Akt koprodukciója nemrég tért haza egy hosszú hollandiai turnéról; az előadáson a nézők színházi utazás keretében, egy városban haladó buszról követik a "valóságdíszletben" játszódó történetet.
Goda Gábor társulatának Cseppkánon című új előadását október 9-én a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a Művészetek Palotája tűzi műsorra. Az Artus produkciója, amely a Nemzeti Táncszínház programjaként valósul meg, egyszerre tekint vissza és néz előre, összegez és új utat nyit - olvasható a Goda Gábor rendezte előadásról a közleményben.

MTI